A testőr, aki nem volt ott

Pjotr megkereste a kávézót és vett fél kilót a méregerős narancsos arabicából. Végigsétált a Via del Pibisciton majd beült egy szendvicsre egy Subways-be. A vonatindulásig sétálgatott a városban. Az egyik virágosnál meglátott egy bizarr növényt, aminek csak diónyi narancssárga gumói voltak, hosszú száraznak tűnő szálakon. Kérdezte a virágost, hogy ez szárazvirág e. Az felvilágosította, hogy ez egy sivatagi növény, sosem kell locsolni, de ha évente egyszer valamikor júniusban tocsogásig benedvesítik akkor szárat növeszt pár óra alatt és egy ilyen kemény gumót. A növény kb 10 éves lehetett. Pjotr gondolkodás nélkül megvette Cleonak. Romeonak egy I love Roma feliratú pólót vett.
A vonat már bennt állt. Ő várta az atyát. A percek negyedórává dagadtak. Pjotr egyre idegesebb lett. A kalauz felszállt, ő pedig immár harmadszorra hívta a városkapitányt. A csörgés megszakadt.
-A hívott fél nem kapcsolható. - mondta be egy derűs női hang.
Pjotr hosszan káromkodott ororszol és leintett egy taxit.

Ahhoz a kapuhoz ment, amin együtt léptek be. Simán eljutott a palotáig, de ott meg kellett álljon. Ide már túristák nem mehetnek be. A kapus megállította és olaszul magyarázott. Pjotr angolul próbálta megértetni vele, hogy be kell menjen. Újabb őr jött, aki már hajlandó volt angolul beszélni és mereven és határozottan kijelentette, hogy a megfelelő okmányok nélkül nem mehet be.
Pjotr előrefeszített állal járkált mint egy felbőszített oroszlán.
-Guseppe atyával kell beszéljek, aki a Magiszterek Házában van.
-Hát persze. - vigyorgott az őr és telefonálni kezdett.
Két órát váratták, mire beengedték az atya kíséretében. Újabb két órába telt mire megtalálták az Árkádos Udvar sövénxylabirintusa mellett Marco atyát.
Az atya csont és bőr volt, szemei alatt mély karikák, homlokán hosszú ráncokat vágott a koncentráció.
-Hozzon egy tolókocsit. - Förmedt az atyára Pjotr. - Nem maradhat itt.
-Mégis hogyan akarja betenni a kocsiba?
-Ügyesen. - Pjotr hideg, logikus gondolkozásra kapcsolt. Mindig ha olyan helyzetet kellett megoldania, amihez cseppet sem értett, bekapcsolt benne valami hűvös józan ész, aki látja ugyan az akadályokat, de csak feladatokat lát bennük, nem a leküzdhetetlen megállító erőt.
-Ért maga az ilyen elemi szerkezet dologhoz. Tudja, az esszenciális szövedékhez??
Guseppe atya elkerekedett. Aztán összeszedte magát és biccentett egy határozottat.
-Remek. Akkor ideje lenne bemutatnija, mire képes.
Pjotr gonoszul vigyorgott.
-Én annyit segítek, hogy megpróbálom felemelni. Tudom, hogy nem fog menni. Láttam már ilyet, de tegye meg, hogy megteszi helyettem, én pedig hihetővé teszem a hihjetetlent.
-Hozok tolókocsit... -sietett el az atya, majd Nora nővérrel és egy sport kerekesszékkel tért vissza.
-Lioni atya széke. Kérem vigyázzanak rá. - Nora nővér nagyon szelíden beszélt. Aztán meglátta az atyát és ezzel egyidőben a Svájci gárda két katonáját akik egyre gyorsabban közeledtek.
-Mire várunk, az isten szerelmére? - Morrant rájuk az orosz, majd megkeményítve magát és felkészülve a fájdalomra odalépett az atyához.

Amikor szinte megáll az idő, akkor Pjotr tudja, hogy baj van. Az ösztönei, a reflekszei gyorsabbak, mint a tudata. Látta a kezét ahogy az atya felé nyúlt és látta ahogy a fény, mint egy vad és halálos elektromos ív összekapcsolja őt az atyával.
Az utolsó amit látott egy alak volt, aki egyszerre nyúlt az atyáért vele, és a kezük összeért az elektromosnak tűnő ívben. Pjotr felnézett a fickóra, az pedig őrá.
-Itt...? - Mondta Pjotr és összeesett.