Csend

-Most? - intett a fejben az egyik.
-Most. - biccentett gondolatban a másik.
Egyszerre mozdultak. A sövénylabirintusból úgy emelkedtek fel, mint két komor oszlop. Marco atya megállt. A két pap egyszerre lépett felé. Az energianyalábok összekapcsolódtak, minden fa, minden bokor pártjukat fogta. Marco atya térde megrogyott a támadás erejétől. Megpördült a tengelye körül és előhúzta a keresztet. A kereszt felizzott és vakító fénygömböt húzozz az atya köré. A két támadó pap, a kizsigerelt növények között tanácstalanul szemlélte a gömböt. Érezték az erejét, és érezték az ellenerőt is benne.
Lassan léptek közelebb. Az egyik érdeklődve hajolt közel a lassan fakuló gömbhöz. A másik hümmögött. Marco atya a földön ült, törökülésben. Kezei a térdén nyugodtak, arcán végtelen fáradtság. Szemei lehúnyva.
-Érzed te is Rodric testvér?
-Láttam már ilyet. Szerencsétlen, hogy pont itt a kertben. Csend.
-Ó. - érintette meg a homlokát a másik. - Csend. Nagyon sok lehetett már a rovásán.
-Érzed Isten Haragvó Szelét, ahogy dühösen örvénylik körülötte?
-Hm. - Megyek, jelentek a szentatyának. Amíg tart a Csend, úgysem férünk hozzá.

Marco atya megragadta a keresztet és kieresztette az összes felgyűlt mágiát. A Vatikánban, a helyi mágusokkal, ezzel a hatalmas node-dal a háttérben, a szinte saját tudattal bíró kertekben semmi esélye nem volt. Kieresztette mint egy nagyon hosszan benntartott lélegzetvételt.
Azonnal tudta, hogy baj van. Úgy tűnt mindaz a védelem ami a saját menedékében megillette itt nem állt rendelkezésre. Isten Haragja úgy csapott le rá, mint lesben álló ragadozó. Marco atya ellazult. A teste biztonságban van. Elméje épsége immár csak rajta múlik. A büntetésére megteremtődött világok mindent el fognak követni, hogy felemésszék.