Jelenések

Lenézett az egykori angyalra a torony hosszú keskeny ablakában állva. Olyan erős szél volt, hogy neki is dőlhetett. Az egykori anygal glóriával, alakját körbeölelő ragyogással lebegett a Szent Márk tér felett. Alatta a sok láthatósági mellényes bukósisakos munkás térdrerogyva vagy áhitattól megközülten állva énekelt zsoltárokat. Marco atya figyelte az angyalt. Ellentétben a lenti tömeggel ő pontosan tudta, hogy nem ngyal többé. Erejét azonban megsokszorozta az áhitatban éneklő hívők hada. Valahol lent a tér hátsó szegletében ott álltak az övéi. Kleo, Mona, Pjotr is. Marco atya érezte az elrontott igyekezetet és az annak nyomán megjelenő védtelenséget. Mona és Pjotr éppen úgy elhitték a jelenést mint a többszáz munkás. Marco atya nem tehetett semmit. remélte, hogy hamar felocsúdnak. Neki magát a jelenséget kellett megszüntetnie. Akaratát az anygalé ellen feszítette, de úgy pattant le róla, mint egy gumilabda. A lény hátrafordult de nem foglalkozott többet vele. Az atya mögött a lépcső aljában Erik talprakecmergett.
-Szedd össze magad fiú, mert valóban kicsinállak, ha nem engedelmeskedsz. Itt én ismerem legjobban a viszonyokat, a terepet és a prioritásokat.
Erik bólintott és kézfejével törölte le az orrából szivárgó vért.

Erik felidézte a verseket, amik annyira beleégtek a lelkébe, hogy azóta sem tud szabadulni tőlük. A történetek a Kardról, a lovagokról keresztül a korok sötétjén. A jó oldal választása, ahogy a többiek jedik akartak lenni, ő pedig tudta, hogy démonvadász lesz. DiAmbrose neve egy volt a lovagok között. Álmában sem gondolta, hogy az egykori vérgőzös gyilkológép még él. Pláne nem, hogy Velence köztiszteletben álló papja. Rendbe kellett rakja magában a dolgot, hiszen az az ember aki annak idején maga is forgatta a kardot, manapság egy mélyumbra szörnynek segít Velencén uralkodni és bukott angyalokkal köt szövetséget. Erik teljesen össze volt zavarodva. Ezen semmit nem könnyített a tény, hogy Marco atya, azaza Alfons DiAmbrose sokkal erősebb volt nála, és úgy tünt úgy olvas Erikben mint nyitott könyvben.

Mikor végre újra a házban voltak. A Bukott segítségével megoldva a Szent Márk téri jelenetet Marco atya kedvtelve fogyasztotta Pjotr és Kleo által főzött nagyszerű orosz husoslepényeket. Erik minden mozzanatával újra és újra visszarántja egy régesrégi helyzetbe. Érzései megkettőződtek. Látta Eriket Velencében. Értetlenül nézte ahogy a fiú minden erejével azon van, hogy ellenálljon és megtartsa kétpólusu világképét mennyről és pokolról. Ördögökről és angyalokról. Jóról és rosszról. És ezzel párhuzamosan értette Eriket, hiszen olyan zavarbaejtően olyan volt mint ő maga ennyi idősen. Akkoriban a lovagrend még erősebb volt minden más földi suzervezetnél. Ő maga aktívan és vérpermettekl övezve irtotta a gonoszt. Hol a szent karddal, hol a saját kardjával ami szintén nem volt egyszerűen csak egy edzett vas. Boldog volt és elégedett és kegyetlen és erőszakos. Lépten nyomon gyilkolászott és használta a nőket és zabált. Aztán elkezdődött a második hadjárat és az élete egycsapásra megváltozott.
Erik olyan volt, mint akkori maga, csak ehhez a huszonegyedik századi életmódhoz finomítva. Bigott gondolkodás, halálos technika, felébredett tudat, sármos külső, kemény akarat. Marco atya letett arról, hogy Romeot tegye meg maga helyett városkapitánynak. Bár most távolodott tőle a halálvágy, de tudta, érezte, hogy az áhított elmúlás közelebb van, sokkal közelebb mint eddig. Szüksége van egy utódra, aki rátermett, kellően gátlástalan, kellően tehetséges és végtelenül lojális. Erik ez utolsó paraméterben hibázott. Az atya azomban kedvtelve tanítgatta azon a kevéssé humánus módon, ahogy annak idején vele is tették. Romeo túl jó volt, túl kerek egész, hogy beáldozza. Jobban szerette annál, semhogy városkapitánnyá tegye. Romeo és Kleo atyai érzéseket keltettek benne. erik tanítvány volt. Pjotr és Mona bajtárs és szövetséges.
-Még egy ágyas kellene... sóhajtott, mikor a hosszú nap végén bemászott a hideg lepedők közé.

Az első összecsapás

Látványosan erősebbek voltak. Immunisak és sikamlósak. Nem nagyon talált rajtuk fogást. persze az Istennőt segítségül hívhatta, de érezte, hogy neki sem könnyű velük. A bukottak erősebbek voltak, mint remélte. Ahogy lentről figyelte a három egykori angyal mozgását, ahogy felkapja az egyik Kleot és behajítja a placc közepére biztos volt benne, hogy hosszú helytertósága hamarosan véget ér, és egyszerűen ám fájdalmasan fogja elbukni a feladatot. Nem az istennőt nem tudja majd kordában tartani, hanem a pokolból felokádott bukott angyalokat. Megremegett akarata a nodeon. A kiömlő energiákat magába folyatta és így bele a vízbe, vissza Velencébe, kihagyva a mohón kerső bukottakat az energiaáramlásból. Romeo eltünt, Mona kiütve hevert, Kleoból pedig éppen kiszívni készül minden erőt a harmadik szörnyeteg. Marco atya nem tehetett mást, segítségül hívta a vizet. Kleo élete pár pillanaton múlt, Mona kiszolgáltatott, és Romeot, úgy tűnt az Isten haragja messze vitte. Magában erősen káromkodva elfeledett sziciliai szitkokkal kísérve szólította velence vizét, hogy emelkedjen fel és mossa tisztára jövendő házának alapját.
-Nem szaladhatok be minduntalan anya szoknyája mögé. - dühöngött magában és remélte Mona és Kleo megbirkóznak a hirtelen érkező vízáradattal. A csapóajtó résén át figyelte ahogy felágaskodik a víz és hátára veszi a lányokat. Ő mintha egy buborékban lenne moccantlanul tartotta magát a tomboló vízáradat alatt. Romeo nem volt ott, nem volt a városban. Az atyát ez erős aggodalommal töltötte el. Érezte Pjotr mozdulatlan tömegét az egyik romos ház vízbelógó darabjain. érezte Erik földetérő eszméletlen testét a Bukott háza előtt és persze pontosan érezte a lányokat a vízben, a bukott angyalokat ahogy az Istennő felzabálja őket a sós koszoszöld velencei víz által. Érezte a három paralizált embert is, ahogy próbálnak túlélni. Érezte az egyik halálát ahogy mélyet szippantott ijedtében a vízből. érezte a pánikot elernyedve lebegő testükben.
-Olyan kevés vagyok nélküled. - gondolta keserűen.- Tessék, itt van, uralkodj. Mutasd meg, hogy nem volt hiábavaló az áldozat.
Marco atya felmászott a csapóajtón át leendő chantryje alapjára. A harmadik angyal éppen felnyomta magát a vízből a placcra. Az atya odalépett elé és nekifeszítette akaratát az egykori angyalének. Annak pengeélessé záródott pofája felnyílt és behódolásra késztető impulzusokkal bombázta az atya elméjét.
-Belátom, erősebb vagy. Én viszont nem vagyok egyedül. - mosolyodott el, majd megadóan kiegyenesedett. A démon abbahagyta a nyomulást, hogy befogadhassa a behodolás energiáit. Marco atya olyan gyors volt, amennyire ember aligha lenne képes és egyszerűen belökte a hatalmas anygali lényt a vízbe. A fortyogó mohón habzsoló hullámokba. Kilépett a szélére és elégedetten nézte ahogy maradék nélkül emészti fel velence vize a behódolásra képtelen démont.
-A laza könnyű éveknek vége, Úrnőm.