Álmok

Velence karnevál idején. A gondolás lassan tolja előre a csónakot. A partok messze tűnnek. A színes fények a vízen, az emberek nevetése, beszéde és a zene összeolvad egyetlen zamatos csicsergéssé. A gondolás pontosan a csatorna közepén tartja a csónakot. Már csak legömbölyített körvonalak a házak, szépia színek és opálos ragyogás a víz. A félig elszopogatott cukorkára emlékeztető formák, ellaposodnak, és kivilágosodnok. A gondola eltűnik, kifakul alóla, a víz porrá foszlik, ám a ringás érzése megmarad.
Teveháton ül egy férfi mögött. Nem férhet oda. Testetlen érzet csupán, a férfi valódi. A teve nyugodt tempóban halad. Sziklák között billegnek el. A férfi a távolt fürkészi, ő maga pedig a válla mögül les előre. Előbb látja meg, mint a férfi, de nem szól. A horizonton sötét sávba gyűltek az ellenséges lovasok.
-Túlerő. - morran a férfi a saját nyelvén. Megfordítja a tevét és ügetteti. A teve nehezen fut, ez minden amire most sarkallható. A férfi szitkozódik, a teve nehezen fut. Sajátjai felderítője jön eléjük. Pár szót váltanak a haderő nagyságáról és tempójáról. A lovas hajszolja a lovát, ő pedig annak hátralobogó köpenyébe kapaszkodik. Úgy röpül vele mint sivatagi szél reptette kóróvirág. Észrevehetetlen.
Táborba futnak be, a lóról csak úgy leugrik, nem köti ki. Fut a sátor felé, ami középen áll. Őrök előtte. Ő hagyja a fickót befutni. Elengedi a köpenyt és besétál a réseken, mint egy egér, mint egy szellő, mint egy eltévedt fénycsóva.
Bent a vezér a boszorkányt hallgatja. A nő ködösen beszél, álmai zavarosak, nem sejti a csata kimenetelét. A férfi oldalt áll meg, kivárva, hogy a boszorkány befejezze mondandóját. Ő maga megáll a boszorkány háta mögött. A válla mögül les előre, a vezérrel. A boszorkány hirtelen hátrafordul, szemei kimerednek és térdre omlik előtte. Homloka a földön, kezei széttárva.
-Kegyelmezz! Kegyelmezz! Kegyelmezz! - suttogja

***

Velence karnevál idején. A gondolás lassan tolja a csónakot a csatorna közepén. Ő fáradt, szinte már alszik is. A fények játszanak a vízen, az emberek nevetnek, beszélgetnek, a zene folyamatos. Hanyatt fekszik a csónakban, feje felett a sötét égen, millió rés a sok csillag.
Szétárad a fényük, összeérnek, és helyt adnak a vakító kék égboltnak. Szél fúj és halk vízcsobogás hallatszik. Egy férfit ölel. hanyatt fekszenek a sebesre száradt földön. A férfi rajta fekszik, ő a mellkaséát szorítja. A férfi kezei olyan szárazak már, hogy ha összezárja az ujjait felhasad a bőre. Nem tud róla, hogy ő alatta fekszik. Nem érzi az ölelést. Ő a válla mögül sandít az égre, és ő is hallja a csobogást. Halucinál.
-Aludj. -súgja a megtört harcosnak, és az el is alszik nyomban.
Álmában egy lovon ül. Véres pofájú, félelem nélküli csatamén a lova. Páncélján tüskék, ahogy a lováén is. Fújtatnak. Körbe néz és amíg a szem ellát hasonló harcosok serege veszi körbe. Vérmocskosak mind, és elszántak. Itt állnak a világ peremén, a sivatag mélyén és már látják az ellent. Ha szomjas leszek vért iszom, mondogatják egymásnak. Nem félnek.