2009. december 14., hétfő

Szemtanu

Romeo figyelte a kertet. Bona felkurjantott neki, hogy jelezze ebédelni mennek. Romeo visszaszólt egy okét és újra ráfókuszált a kertre. A Bukott ott állt a fák mellett. Fényes fehérsége kiragyogott a zöldből. Lassan kiterjesztette a szárnyait. Egyik hatalmas kezével az egyik fa törzsét érintette, a másikkal a másikat. A halott fákon burjánzó kúszónövények között meg-megcsillant valami. Romeo igyekezett még közelebb óvakodni fókuszált figyelmével. Annyira kiélesítette a látását, hogy érzetre a Bukott alig pár méterre állt tőle. Romeo elfordította a figyelmét az egykori angyalról és a fát kezdte fürkészni.
Hirtelen ájulás kezdte elsötétíteni a látását. Meg kellett kapaszkodjon az emelő kosarának korlátjában. Mire összeszedte magát a varázslata eloszlott. A Bukott újra emberi alakban volt és éppen belépett a házba. Romeo csalódottan nézett végig a velencei romhalmazon, melyben az a pár viszonylag épen maradt ház, melyben a nem e világi lények egykor tanyát vertek, most utolsó erődökként állt.
A Bukott kilépett az utcára és nyugodt tempóban végigment a Főcsatorna irányába. Nyomában, pár lépésnyire egy könnyű léptü alakkal. Romeo megdermedt. Az az alak magabiztosan ment a Bukott után, láthatólag annak tudta nélkül. Amikor a Bukott megállt, hogy kinézzen a Calle Dei Cherchierire z árnyékként mozgó alak is megállt. Olyan közel állt a Bukotthoz, hogy az már már nevetséges volt. Romeo karján felállt a szőr. A szája kiszáradt, ujjai hidegen kapaszkodtak a korlátba.
-Fordulj meg, Bukott, fordulj meg! - suttogta erőtlenül.
Az alak, aki közben testközelbe ért, most óvatosan, mintha valami pillangót akarna megsimogatni kinyúlt a Bukott háta felé. Keze ott fehérlett annak sötét kapucnis pulóvere felett, olyan formán, mint egy szenté. Romeo nem látta, hogy megérintette e, csak azt, hogy a következő pillanatban a Bukott angyali formája bomlott ki az álca emberi külsőből, és úgy fordult hátra, hogy késként villanó penge ujjai egyetlen vágással szeletelhették volna fel a háta mögött álló kis alakot.
Az azonban elillant, mint egy hologram.

2 megjegyzés:

  1. Cleo, megnyugodhatsz: úgy tűnik, bár fújunk rá, mint a macska, de valamilyen módon mindannyian szívünkön viseljük a Bukott sorsát - Romeo is :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, én is meghatódtam...szeretem őket (Romeot és a Bukottat is) Naiv, buta módon, a tudatom mélyén tudva, hogy a Bukott az, aki, és attól, hogy én szépnek látom, nem biztos, hogy (csak) szép, sőt...mégis. Jobb így, hogy ezt érezhetem. Csak így, egyszerűen.

    VálaszTörlés