Improvizáció

Romeo leeresztette a kosarat és mielőtt az földet ért volna, már ugrott is ki belőle. Végigfutott a Frezarian a Canal Paderrinaig. Ott átbújt a zeneiskola bedőlt gerendái között. Átmászott a kipakolt Lardi palotán és a kerten keresztül a Bukott elé vágott. Egyszerre értek ki a csatornára. Romeo kicsit lihegett és nagyon koszos volt. A Bukott magasabb és erősebb emberi testet alkotott maga köré. Űrbe mutató hatalmas szemeit napszemüveg takarta. Lassan állt meg Romeotol alig öt lépésnyire. Romeo maga sem tudta miért akart a Bukottal beszélni. Most, hogy itt állt előtte már egyáltalán nem tartotta olyan jó ötletnek.
Túl hosszú volt a csend. Eszébe jutott, hogy milyen öreg is a Bukott. Neki aztán ráér itt ijesztgetni őt a halotti, űri hideg kisugárzásával. Romeo megborzongott.
-Láttam. - mondta végül Romeo. De a hangja szinte suttogás volt. - Ki volt az?
A Bukott feltolta a homlokára a napszemüveget. A szillagokkal pettyezett űr dermesztő idegenségével nézett le Romeora.
-Hiszen tudod.
-Nem tetszett amit láttam.
-Hát tégy róla, hogy többet ne történjen ilyen. - A Bukott hörgő rekedt hangja méginkább démonivá tette az összképet.
-Miért nem bokszoltátok le odaát? Átjöttök, és itt estek egymásnak?
-Egymásnak esnénk? Ő is az ami, és én is az vagyok. Nem kedvelem. Ő sem engem. De ismersz te még ilyen figurákat. Ez nem elég indok nekem a gyilkolászásra.
-Ma már. - Romeo kezdett felengedni.
A Bukott egészen közel hajolt Romeo arcához. A fiú kényszerítette magát, hogy kinézzen a Bukott szemein át az űrbe. Lassan elkezdtek kihülni az ujjai.
-Hű kutyák a gazda halála után is összetartják a nyájat, Romeo. - Mondta a Bukott majd otthagyta a lilára fagyott építészt.