Találkozások II.

Pjotr belebámult az éjszakába. Az ablak előtt állt és szemét a szemközti ház konyhaablakából kiszűrődő fényekek figyelésével nyugtatta. Ha sokat erőltette a szemeit nagyítóhasználattal, hajlamos volt heves könnyezésre, ami aztán csak igen lassan múlt el. Négy napja érkezett az alapítvány budapesti kollégiumába. A kilátás a nappaliból olyan inspiráló volt, hogy sokszor lement oda pihenni. A szobája a belső kertre és a szemközti ház egyik konyhájára nézett. Abban a lakásban egy házaspár élt, két gyerekkel. Sokat kiabáltak már ez alatt a négy nap alatt is. Pjotr projectke igéretes volt ugyan, de nem kiemelkedően izgalmas. El tudott volna képzelni bonyolultabbat is, de mivel még csak most kezdte kapisgálni az ilyen összetettségű ékszerek készítését nem mert igazán grandiózus tervbe fogni.

Budapest szép volt, koszos és furcsa. Nagyon karakteres, és letűnt szebb időket idéző. A szemközti konyhaablakban kihúnyt a fény. A kertben megmoccantak az árnyak. Pjotr elnyomta a csikket az ablakpárkányon pihenő hamutartóba és felnézett a csillagokra.

Ha nem kezdi a csillagokat bámulni, ha nem kezdi a fényszennyezettséget tanulmányozni a szemközti ház sötét körvonala körül, talán észre sem vette volna a tetőn haladó alakot. A szomszédos tetőről mászott át és haladt is tovább a tér felé. Magabiztosan, minden nehézség vagy bizonytalankodás nélkül. Pjotr döbbenten figyelte, majd felocsúdott és azonnal lerohant az utcára. Úgy, ahogy volt boxerban és atlétában, papucsban futott végig az utcán a térig. A tér közepén megállt és szemét eröltetve figyelte a háztetők vonalát. A tér kihalt volt így hajnalban. Pjotr fogai vacogni kezdtek. Lassan behátrált a tér közepén álló szoborcsoport lábazatához. Hátát a hideg kőnek vetve fürkészte a tetőket.

Pár perc múlva, mikor véres körmökkel kaprva magát méterről méterre, és bedagadt arccal, hólyagosra mart háttal visszaért a saját kaujába még mindig kételkedett.

József úr, az öreg Hortysta gondnok segítette be. Savanyúszagu dohányt szívott közben és valami erősen agyszaggató pálinkát diktált bele. Lottét felkeltette az öreg, hogy leheljen Pjotrba életet. Lotte belesápadt a látványba is. Pjotrnak nem volt szava.

Miután Lotte ellátta a sebeit Pjotr összeszedte magát és feltette a kérdést József úrnak.
–Mik ezek? Három combnyi vastag lábuk van. Csapatban járnak... és.. és

–Három lába van, csalános a bőre és kiszívja az agyvelőt, mi az? Ehhehehhheeehhe- József úr krahácsoló röhögése elbizonytalanította Pjotrt.

Lotte napokig ápolgatta, a testét és a lelkét is. Napbarnította kezének gyógyító ereje, és apró kemény melleinek íze egyaránt kellettek Pjotr gyógyulásához. Hetekkel később az egyik lakótársuk, Hanna eltünt. A magyar rendőrség nem volt valami agilis a dologgal kapcsolatban. Pjotr, Lotte, Vincent és Jirsi kénytelen volt saját nyomozásba kezdeni. Hanna elég furcsa helyeket látogatott, de mivel a témaválasztása is szokatlan volt, így nem lepődtek meg a dolgon. Hanna Budapestről, mint Európa kapujáról írt dolgozatot. A már eggyé olvadt városkák és települések történetével, a királyi vár, a várhegy és a Margitsziget történetének kutatásával foglalkozott. Elsősorban misztikus értelemben vett kapuról kívánt írni. Olyan szemléletben, ami spirituális volt inkább, semmint történelmi. Boszorkányságról, holt lelkekről, egyházakról és nácikról írt. Aznap is egy idős asszonynál járt, interjút készíteni.

Maradványait ott találták meg a néni lakásában. A néniből sem sok maradt. A rendőrök fényképeztek és lezárták az ügyet. Feljelentést tettek ismeretlen elkövető ellen, gyilkosság alapos gyanújával.

A kollégium konyhájában itták József úr agyszaggató pálinkáját. Lotte könnyei elapadtak addigra. Pjotr is túl volt már a saját kalandjának elmesélésn. Hanna halálának fényében lassan elhitte a saját történetét is. József úr a stokin ült, újságot olvasott és szívta a borzalmas dohányát.

–Ugyan, gyerekeim. Ilyen dolgok mindig voltak és mindig lesznek is. A ti fajtátoknak pedig céltábla van a hátára festve. Szedjétek össze magatokat. Ilyen a világ. - monda. Becsukta az újságot és elcsoszogott a lakrészébe.

Pjotr sokkal hamarabb befejezte a munkát, mint ahogy eredetileg eltervezte. Idegesen dolgozott. Szinte belemenekült a munkába. A leadott dokumantáció és ékszerkészlet álomszép lett. Pjotr hazautazott Szentpétervárra és megfogadta, hogy az alapítványnak a közelébe sem megy, Budapestnek még kevésbé.

Otthon, hetekkel később otthonában kereste fel mentorát, Vaszilij Ivanovot. Akinek szépen lassan, apró részletekben, sok vodka elfogyasztása mellett elmesélte el a budapesti kalandját. Hosszan bólogatott a mester.

–Nagyon sokat tanultál Budapesten, Pjotr, életről, halálról, a világban létezőkről és azok nyomairól. Örülök, hogy a munkáddal is kifogástalanul megbirkóztál és örömmel látom, hogy nagyon sokat fejlődtél is ebben. Azt javaslom legközelebb kerüld a nagyvárosokat. Ha olyan célokat tűzöl ki, amik igényelnek klasszikus könyvtárat, akkor is inkább válassz fiatalabb településeket. Vagy olyanokat melyek nem tocsognak ennyi vérben. nem javaslom Berlint és Krakkot sem. Párizsban is érhetnek meglepetések, London sem jöhet így szóba. Van egy kollégium Velencében. Velence kicsi és jólszervezett. Oda kellene menned legközelebb.

–Velencébe? Nem gondoltam volna. Tudod Vaaszilij, hogy ahhoz amit csinálok leginkább védett biztonságos műhely kell. Más nem nagyon. Ha ezt itt meg tudnám építeni, akkor nem kellene elutazzak.

–Sajnos nem tudok neked ebben segíteni. Te vagy a legidősebb diákom. Olyan nehézségeket támaszt a korod, amire nem is gondoltam soha. De jól haladsz, és biztos vagyok benne, hogy sokra fogod vinni.

–Ugyan, Vaszilij. Örülök, hogy elfogadtál tanítványodnak. Ez a legtöbb amit tőled kaphatok. - ittak, majd Pjotr kibökte - Mit jelent, hogy céltábla van a hátunkra festve? Az öreg tagadta később, hogy mondott volna ilyet, de én élesen emlékszem erre.

–A vérünk is dúsabb, az agyunk is ízletesebb... a lelkünkről nem is beszélve...

–Annyit jár a fejemben az a hely. Szeretnék visszamenni és bosszút állni.

–A szláv véred nem hagy, Pjotr!- Nevetett fel a mester - ha nem hagy nyugodni, akkor menj vissza és állj bosszút.

Elmélyült a csend.

Két hónap múlva Pjotr újra a budai vendégházban volt. József úrat Huroviczné, a negyvenes kopaszodó állástalan matematikatanárnő helyettesítette. Szigorú volt és következetes. Pjotrt méregerős feketekávéval kínálta és minden használható információtól megkímélte. Pjotr kénytelen volt írásban engedélyt kérni az Alapítványtól, hogy a Budapestet érintő paranormális tevékenységekről imformálódjon. Kivett egy szobát egy külvárosi motelben és egész nap rótta az utcákat. Az Alapítványtól részletes indoklást kértek. Ő megadta. Az engedélyt és a kért anyagot pár nap múlva futár hozta a motelba.
Pjotr elámult Budapest másik arcán. Az anyag nagyrészét Hanna befejezetlen munkája tette ki. Ehhez adódot néhány más dolgozatból vagy könyvből átemelt részlet. Többször végigolvasta az egészet, aztán megsemmisítette a lemezt.

Pár hét alatt megismerte a város szerkezetét, jellegzetességeit és sajátos atmoszféráját, bárjait és lakótelepeit, és elsajátított valamicskét a nehéz és összetett nyelvükből is.

Az Alapítvány nem válaszolt, helyette egy 35-40 év körüli fickó várta egy délután a motel recepcióján.

Szigorú nézésű déleurópai fickónak látszott. Angolul beszélt, és néhány jólkiválasztott mondattal értésére adta, hogy vadászni jött.

A vadászat gyors volt, céltudatos és véres. A fickó helyismeretben Pjotra számított, fegyverben viszont nem szorult segítségre. Kimentek az éjszakába, és mivel az olasz vére úgy világított, hogy még Pjotr is azonnal érezte, hogy nem mindennapi embert kapott segítségül, joggal remélték, hogy ezek a lények, rágyűlnek majd.

Reményeik beigazolódtak. A támadás heves volt, összehangolt és brutális. Pjotrnak ismét egy hajszálon múlt az élete. Kilenc támadójukból csak négy volt olyan lény, amilyeneket Pjotr látott a tetőn. A másik ötből kettő emberi szemmel követhetetlen gyors, alakváltó volt. Három pedig zavarbaejtően szép ifjú hölgy. Odatipegtek, egy térképpel és segítséget kértek. Pjotr elvette a térképet és megnézte az utcahálót. Az olasz pedig megragadta a lány csuklóját, akinek torkából földöntúli hangok törtek elé. Az olasz rövid kis haja kihullott és beterítette a kabátja vállait. Zihálva vette a levegőt, de nem engedte el a lánytestbe bújt lényt. Pjotrot ezaladt a másik két lány fogta közre és igyekeztek egészen közel simulni a nagydarab oroszhoz. A csápos csúszó lények, akkorra értek az utcába. A házfalon csúsztak le, lassan mint valami nagy hangtalanul osonó kocsonya. A lámpafényben egészen áttetszőek voltak. Szépen kirajzolódtak a belső szrveik, a testükben vonagló sűrű folyadék. Az olasz megragadta a lány másik kezét is, ami eddig a torkát fogta szorosan és kissé elemelte az olaszt a talajról.

Egyetlen gyors rántás volt, ahogy a lányt a két karjánál fogva kettétépte. Minden csupa vér lett. Az olasz bődült egyet és előhúzta azt a nevetséges kardot. Pjotr igyekezte a lányokat távol tartani magától. A házfalakon lecsorgó lényeket figyelte, és ahogy azok földetértek ellökte magától a lányokat, szinte az olasz elé. Pjotr kilépett a háromlábú fölémagasodó polipszerü lények körébe, és felhúzte a direkkt e célból készített péncélkesztyűket. Egy-egy ütést tervezett bevinni a lények fejszerü részébe, és ott a kesztyű keltette elektromossággal akarta szétégetni őket.

Az olasz a háta mögött mészárossá lett, és ízekre vagdosta a vérlényeket. Olyan tombolást rendezett, amiről Pjotrnak csak bevillanó egykockányi emlékei voltak. Az egész utca egy merő vér volt, amiben szinte tetőtől talpig vérmocskosan állt az olasz. kardja a kezében, és néha elüvölti magát latinul.

Hallották a távolból közeledő rendőrautók szirénáját. Ezért Pjotr sietve betolta a vértől iszamlós olaszt az első kapun. lementek a pincébe és ott, a pókhálós poros dohszagban megálltak pár centire egymástól.

–A vadászat sikeres volt, fiam. Köszönöm a segítséged. - az olasz hangja rekedt volta sok bömböléstől és üvöltözéstől.

–Én köszönöm... um.. gyakran csinál ilyet?

–Szerencsére nem. Volt idő... huh- szétkente a kabátjára fröccsent vért- mikor ez volt a munkám. Ma már csak ritkán, kivételes alkalmakkor engedem magam át a bosszúszomjas pusztításnak.

–Pjotr Szergejevics Livanov vagyok. - nyújtott kezet Pjotr.

–Heh - mosolyodott el a vérfröccsenések mögött a lassan valóban lehiggadó olasz -engem mindenki Marco atyának hív.