Zelda

A Mór valahogy mindig csípte a szemét. Sosem tudott megbarátkozni ezzel a sötét tekintetű, mindig kétértelműen nyilatkozó, halszerűen sikamlós és hideg figurával. A Mór lilában járt. Hosszú, gazdagon hímzett kaftánokban és olyan lassan vonszolta magát, mintha minden megtett méter távolabb vinné őt valami számára kedvestől. Marco atya boldogan tett kersztbe neki akkor egyszer, amikor módja volt erre.

A Mór hajója volt az egyik leggyorsabb vitorlás a Földközi-tengeren. Grandiózus, fényűző hajó volt. Rakterében változatos összevisszaságban cseréltek gazdát fűszerek, textilek és fegyverek. Volt, hogy kémeket menekített és egy alkalommal egy gazdag kereskedőt bújtatott ott hetekig. A hajó lakrészében négy kurtizán élt vele. A nőket jól tartotta, és nem engedte le a hajóról. Egzotikus, szép és finom nők voltak. Kislány korukban vette meg, vagy rabolatta el őket.
Mohame török volt, és egy eladósodott kereskedő tartozását egyenlítette ki a gömbölyű hatalmas göndös hajkorája mögő bújó szépséggel. Mohame bujasága olyan ösztönös volt, hogy elég volt leülnie a Mór vendége mellé, és annak figyelme máris elkalandozott az üzlettől.
Kilja magas volt vékony és szőke. Hosszú sárga hajfonatok keretezték hosszúkás, finomvonalú arcát. Keveset szólt, és többnyire lesütött szemmel várta ki, míg a vendégek kielégültek közelségétől. valamely északi hadjárat egyik rabszolganője volt. Unott és fásult volt, mire a mór Velencébe ért vele.

Oungha bőre mint az ében. Fényes volt és tökéletesen fekete. hatalmas vastag szája és apró orra volt. De a leg igézőbbek hosszú combjai és apró kemény feneke volt. Őt tartoggata a Mór desszertnek, de alapvetően ritkán használta ágyasait. Kivéve Zeldát.
Zelda fehér bőre, gesztenye haja és világos szemei nem jelentettek olyan egzotikumot, mint a többi lány testének sajátosságai. Ám alakja közel tökéletes, haja dús és bőrén egyetlen hiba nem volt. Kislányként vitte magával a Mór egy délfrancia kisvárosból. Nem szeretett erre gondolni, de gyakorlatilag elraboltatta. A leányukat védő szülőket a rablók végül megölték. A hajó még nem volt messze, hallották a kiáltásaikat. A Mór elhitette Zeldával, hogy ő mentette meg az életét. Zelda az évek alatt egyre kezesebb és egyre szebb lett. A Mór ha valami okból embernek akarta érezni magát, akkor hált vele. Sosem engedte, hogy korbáccsal verje el az intézője.

Kivételesen jó üzleteknél felajánlotta a lányokat az üzeletfelének, egy éjszakára, a későbbi jó kapcsolat megerősítése végett. Sem a Mór sem a többi kereskedő nem vette emberszámba Zeldát, ahogy egyetlen kurvát vagy nőt sem vettek akkoriban. A kor és a társadalom ilyen volt. A Mór Velencében szeretett leginkább időzni. Ha nem hajtotta határidő vagy dús nyereség reménye hetekre is a vizivárosban maradt. Még így sem időzött elég sokat Velencében ahhoz, hogy szemet szúrjon, sokévtizedes változatlan külseje. Senki nem firtatta. A bőre színe, a rangja és a vagyona befogott minden kérdezni vágyó szájat. Velencében volt viszont valaki, aki ha csak tehette biztosította róla, hogy bele lát kis titkaiba.

Marco atya pontosan tudta mikor jön vagy megy a Mór Velence körül. Hajója világított, személye sötétlett az atya fürkésző szemei előtt. Egy ősszel, mikor éppen fűszerrel és ezüstholmikkal megrakodva befutott, a városban egymás után találták holtan a drága bordélyházak legkeresettebb hölgyeit. Marco atya a városőrséggel együtt igyekezett a nyomára lelni a gyilkosnak, amikor befutott a Mór hajója. Franco Ferrentino, két hete várta már a Mórt, hogy végre együtt hálhasson Mohameval. A Mór igen drágán mérte a kurtizánjait, de Ferrentino megengedhette magának a török szépséget. Házába vitte, majd hajnalban felordítozta az egész kerületet, hogy holtan fekszik ágyában a nőt. Marco atya és Guseppe Lonti parancsnok azonnal odasietett. A lányban még pislákolt némi élet, bár csúnyán összevagdosták. Az atya azonnal füvesasszonyért küldetett és kettesben maradt a szerencsétlen leánnyal. Tehetségét és a várost éltető forrást használva fel elkezdte felgyógyítani őt. Lassan csinálta, nehogy bárki, beleértve a lányt magát, gyanút fogjon. Halkan és folyamatosan imátkozott. Füstölőt és gyertyát gyújtott, és nem múlasztott el egy egy bíztató szót sem az eszméletlen leányhoz intézni. Halántékán az izzadtság hosszú csíkokat húzott miközben feszült igyekezettel kérlelte az Urat, hogy segítse meg.
Mohame túlélte a támadást és segítségével lefülelték a gyilkost is, ki a pápától elég távolra húzódó pökhendi várost akarta megtisztítani a fertő elsődleges forrásától a kurtizánoktól. A mór kártérítést követelt Ferrentinotól, hiszen Muhamét a sérülései valószínűleg egy életre elcsúfítják, így értékét veszti. marco atya biccentett a mór háta mögött állva Franconak, hogy menjen bele, fizesse ki. Úgy is lett. A mór egy hét múltán elhajózott. marco atya még indulás előtt felment hozzá a hajóra és átadott neki egy kenőcsöt, azzal, hogy ha ezzel kenegetik Muhame sérüléseit, azok nyomnélkül elmúlnak következő tavaszra. A mór hitte is meg nem is. Abban maradtak, ha valóban nyom nélkül elmúlnak, megfizeti a lány piaci értékének felét az atyának.

Következő tavasszal hiába várták a Mórt, nem jött. Nyár végére már az a hír járta, hogy hajója elsüllyedt egy kalóztámadásban, és odaveszett kincseivel együtt ő maga is. Tél közepén futott be végül. Hajója pompásabb volt mint valaha. Marco atya megvárta a negyedik napot. A Mór még akkor sem jelentkezett, így ő maga ment fel a hajóra rendezni az üzlet hátralevő részét. A mór előhozatta Muhamét, akinek testét hegek csúfították. Marco atya felnevetett.
–Ugyan, barátom. Ennél jobb kereskedőnek ismerlek. - mondta és odalépett a lányhoz. Két ujját az asztalon álló boroskancsóba dugta és bortól nedves ujjaival úgy kente szét a hegeket, mint odafestett díszt. A Mór hápogott. Muhame mosolygott és patakzottak a könnyei.
–Mivel megpróbáltál becsapni, drágább fizetséget követelek. - Mosolygott minden kedvesség nélkül a kereskedőre marco atya. – Hozd elő a lányaidat.
A mór aprót biccentett az intézőjének és úgy összehúzta szemöldökét, hogy szemei résnyi sötét foltok voltak csupán ráncos fekete arcán.
A lányok szépen előálltak. Marco atya kedvtelve nézegette őket, majd nyitott tenyerével Zeldára felé intett. A mór meghajolt és az ajtóra mutatott.
–Kezdetnek őt kérem. A fennmaradó tartozásodról holnap beszélünk.
–Holnap ugyanebben az órában várlak vissza... atya..,- az utolsó szót maró gúnnyal és lenézéssel ejtette ki, mint egy átkot. Marco atya meghajolt kicsit, és finoman érve a lányhoz kikísérte a hajóról, olyan gesztusokkal, minthay nemes hölgyet kísérne.

Együttlétük heves volt és követelőző. Marco atya maga is meglepődött, hogy az egyik lányt választotta első részletnek. Zelda ugyan mindig tetszett neki. De a lány olyan messze volt tőle korban és világban, hogy eszébe sem jutott elhozni egy éjszakára a hajóról. Nem volt ágyasa, mióta Velence szolgálatába állt. Donna Lucia házát időnként felkereste Rómában. De ilyenkor gondosan elváltoztatta külsejét, hogy nehogy bárki a közelébe akarjon a nőkön keresztül férkőzni hozzá. Ágyasokban, szolgálókban, testőrökben csak kivételes kapcsolatok esetén bízott. Mégis, mikor magukra zárta a szobaajtót és elkezdte levetkőztetni Zeldát, előtört belőle a férfi, aki majd 300 éve csak hivatásosakkal hál. Egy férfi, aki ebben a nőben képtelen a kurtizánt látni. Zeldában nem sokat beszélt és elámult Marco atya teljesítményén. Először egészen megrémült majd egyre növekvő döbbenettel vette tudomásul mennyire mások az atya igényei. Nem volt durva, nem volt kegyetlen, nem verekedett és nem követelt állatias dolgokat zeldától. Ugyan heves volt, erőteljes és határozott, ahogy az ajtónak szorította őt, Állva téve magáévá. Másodjára az ágyra ülettte és a haját markolva vonta közel Zeldát a férfiasságához. Nem volt durva, de elvette amit akart. Elvette, de nem minden áron. Zelda végig úgy érezte ott lapul a férfiban a pattanásig feszülő ösztönlény, aki ha elszabadulna véres húscafattá erőszakolná őt. Marco atya azonban ura volt az ösztöneinek, és nem tett kárt sem a lány testében, sem a lelkében. Végig ott vibráltak távoli ifjú korának véres jelenetei. A nők akiket megerőszakoltak, a nők akikikkel könnyítettek magukon, a nők akik végigkísérték hosszú útjukat Jeruzsálemig, onnan Kairóba, majd vissza, és újra kairóba. Undorodott akkori magától, és ez volt az ami örökre gátat vetett a hormonoktól fűtött ösztönlénynek.

Harmadjára lehiggadt annyira, hogy lefeküdjön és magára ültesse a lányt. Mikor aztán a sokadik menet után elé tárta tervét, mintha ez lenne a világ leg természetesebb dolga, Zelda szólni sem tudott a maghatottságtól és a döbbenettől. nem ismert senkit, sem hallomásból sem személyesen aki ne félte volna a Mórt.

A testét teljesen kitöltötte a férfi. Megbabonázva ült ezen a furcsa de vonzó emberen, a mellkasára támaszkodva, míg az a mellbimbóival játszva könnyedén kikérdezte a Mórhoz fűződő életéről.
–Mennyivel tartozol neki?
–Az életemmel.
–Gyakran hál veled?
–Csak ha eszébe jut, hogy utódot akar.
–Holnap elhozlak tőle.
–Nem hiszem.. bocsássa meg nagyuram a szemtelenségemet, de nem hiszem, hogy elad.
–Elfogad érted pénzt, ebben biztos vagyok. Vagy ha pénzt nem is, de tudok neki olyasmit adni érted, amitől nem fogja ezt lopásnak érezni.
Marco atya kemény tekintetében olyan csibészes mosoly bújkált, hogy Zelda hitte is meg nem is, hogy igazat mond. Ahogy beszélgettek, a férfi időről időre megkeményedett benne. Ilyenkor abbamaradt a társalgás. Megragadta Zelda csípőjét és határozottan, ellentmondást nem tűrő erővel nyársalta fel magára. Ezek a menetek rövidek voltak ugyan, de Zeldának is hasonló gyönyört okoztak, mint az alatta fekvő férfinak.
–Vannak bizonyos szabályok a házamban, amelyeket be kell tartanod.
–Igenis. – Zelda maga is úgy tekintett magára, mint árúcikkre. Nem hallott soha olyasmiről, hogy nőnek véleménye, igénye, szava lehet. Bár tudta milyen élvezetet jelenthet egy valóban jó szerető, és azt is tudta, hogy gondolatai vannak olyan gyorsak és összetettek, mint a kereskedőké akiket kiszolgál, mégsem gondolta soha, hogy létezik férfi aki ezt értékelje, vagy megadja neki. Az atya világosan és derűsen beszélt. Kedves hangon sorolta el a szabályokat. Az utolsónál két tenyer közé fogta Zelda arcát és nyomatékosításnak megcsókolta.
–Nélkülem nem teszed ki a lábad a házból. Se éjjel, se nappal. Ha igényem támad rád, a nap bármely órájában rendelkezésre állsz, tisztán és kívánatosan és készségesen. Ha igényed támad rám jelezheted, én pedig eldöntöm, hogy akarok e veled tölteni aznap időt vagy sem. A házban szabad járásod van. Főznöd, takarítanod nem kell. Ha színészkedsz megbüntetlek. Ha hazudsz szintén. Ha kilógsz a házból engedélyem nélkül órákon belül az ördögé leszel. Ha tanulni akarsz, olvasni, nyelvet, vagy zenét, jelezd, és én eldöntöm mit engedek. Utódot nem kívánok. Mással nem hálhatsz, és a rólam, a szokásaimról, a házamról nem beszélhetsz senkivel. Ha ezt a szabályt megszeged megöllek.
–Megértettem. - suttogta Zelda tágra meredt szemmel.
–Elfogadod? Ha nem, akkor nem hozlak el a Mórtól.
–Elfogadom a házad szabályait. Hűséges leszek hozzád, nagyuram, amíg élek, és hálás, hogy elhozol a Mórtól.