Találkozások I.

Kosztümjén a sűrű fekete mellett a rózsaszín és a lila naranccsal találkozott. Porcelánálarca makulátlan fehér. Hangja női és szenvtelen. Járása légies, mintha nem is lépkene, hanem repülne a hótól lucskos kocakakő felett. Sűrű redőjű szoknyája fekete, csak ha moccan, vagy szellő támad libbennek elő a ráncokból a szinek.

Koratavasz volt. Enyhe napos délelőtt. Lassan lekerültek a könnyű kabátok a hölgyekről és ingre vetkőzve kávéztak a fiatal üzletemberek. Romeo a főcsatorna északi kanyarulatában ügyeskedte magára a búvárruhát. Fehér, kismerülésű, széles csónakja, mit Felipe Muntenzo, a riadt nézésű hentes adott kölcsön neki, vakítóan újnak tűnt a délelőtti napsütésben. Romeo biztos volt benne, hogy Felipe nem használta még. Ő is motorcsónakkal járt, ha csak szükséges volt vízre szállnia. Romeo gondolázott, ha szükséges volt vízreszállnia. Ginoval bejárt a gondolaépítő műhelybe, és annyira elragadta a gondolázás varázsa, hogy abban az évben le is tette a vizsgát.

Amikor végre végzett a nehéz öltözködéssel meglepetten pillantott fel a csónak mellett a parton ácsorgó alakra.
–Amilyen szép a kosztümje, megértem, hogy még nyáron is szívesen fényképezkednek önnel, hölgyem. - mosolygott őszintén. -Miben segíthetek?

Biztos volt benne, hogy a kosztümös nő valamit beejthetett a vízbe, és most, hogy búvárt lát megkerestetné vele.
–Vigyél át a túlpartra. - Szólat a kimért szenvtelen hang a maszk mögül.
–Nem megyek át, hölgyem, ne haragudjon. Itt vizsgálom a meg a lábazatot.
–Átviszel. - szögezte le a nő, és olyan könnyen, szinte mozdulatlanul lépett a csónakba, hogy mire Romeo észbekapott, már le is ült a nő.
–Na de hölgyem...
Aztán megvonta a vállát és elindította a csónakot. Pár perc kiesés semmi gondot nem jelent - gondolta. A Csatorna közepén a nő egy határozott paranccsal megállásra szólította fel Romeot.

–Bukj alá itt és várd ki a végét. Amint vége, térj vissza az kapitányodhoz és mondd meg neki, hogy találkoztál velem. Ha így teszel nem esik bántódásod.
Szavai végeztével rámutatott a palackokra, amik addig a csónak aljában feküdtek. Romeo felcsatolta a nehéz tartájokat de végig azon pörgött az agya, hogy ez a nő biztosan őrült. Aztán leült a csónak szélére, amitől az vészesen megbillent.
–Mit mondjak, kicsoda Ön?

A nő közel lépett.
–Ő Aténak hív, a balsors istennőjének. - mondta, miközben erősen meglökte Romeot, aki annyira meglepődött ezen, hogy ellenkezés nélkül fordult be a vízbe.

Hanyatt kezdett merülni. Látta a csónak alját, a csillogó hullámzó textúráját a víznek. Látta a nő árnyékát ahogy kihajol a csónapból. Éppen arra készült, hogy megforduljon és felússzon, mikor a csónak felizzott. Annyira erős volt a fény, hogy be kellett csukja a szemét. Amikor pár másodperc múlva kinyitotta, a csónak nem volt sehol. Bordó narancs és hideg türkiz szinek derengésében egy lukat látott a csónak helyén. Mint egy féregjárat vagy fekete lyuk. Elnyelte a Romeotól felszálló buborékokat. A víz felszíne tükörré simult a lyuk körül. Romeo kapálózott az ijedtségtől, és elkezdett a felszín felé úszni. A rémület okozta extra levegővételek buborékjai függönyként ölelték körül. Mire végre újra látott és elindult felfelé a víz tükre már méterekkel a lyuk körül kisimult.

Úgy csapódott a vízfelszinnek, mint egy plasztiklapnak. Ütötte, rugta. Vállal támadta. Érezte az éremlést a bőrén, érezte a víz hidegslégét. Az elméje pedig sikítva tiltakozott az ismert rendszerbe nem illeszthető tapsztalatokést. A víz befagyott... talán... Egy pillanatra látta magát, ahogy odanyomja a testét ehhez a gigászi üveglaphoz. Ha valaki helikopterrel szállna el a főcsatorna felett megláthatá őt, amint rálapul az üveggé lett vízfelszinre.
Megdermedt egy pillanatra.
A pánik nem jó. Az idő a barátom, mindig hazatalálok. - Mantrázta magának. Az oxigén rohamosan fogyott, a lyuk pedig tágult. A lyuk partját jelentő kisimuló víztükör egyre nagyobb ütemben haladt a házak felé. Romeo ellökte magát és elkezdett teljes erőből lefele úszni, az ajzat irányába. Felvett egy erős ritmust és lassan engedte az irányt függőleges lefeléből vízszintesen előrébe alakulni. Becsukta a szemét és minden idegszálával mantrázta, hogy haza.

Nem volt ennek a szónak képe. a haza a biztonságot jelenti. Firenzei szobája, vagy éppen az alapítvány kollégiuma. A kollégium is messze volt, bent a zegzugos csatornahálózatban, kilométerekre innen. mégis...

Romeo úszott, minden erejét bedobva. Mélyeket lélegzett, és szorosan csukva tartotta a szemét. Amikor megérezte a rávetülő árnyékokat, ahogy beért a házak közé, megállt és felemelkedett a felszinhez. A víz víz volt, a cölöpök cölöpök. A ház korhadozó és régi alja ismerős volt és hívogató. Az üvegkalicka, ahonnan annak idején először nyert bepillantást a csatorna és a házak alá sötéten pihent tőle pár méterre.

Romeo kiemelte a fejéta vízből a bejárat előtt. Hanyatt feküdt fel a vízre. Kihúzta a szájából a oxigéncsövet és elsírta magát. Izmai remegtek, gyomra diúnyivá zsugorodott.

Lassan kikecmergett és becsattogott a házba. Maria azonnal felhívta az atyát, őt pedig lefektette a saját ágyába.

Romeo reszketett és sajgott minden sejtje. nem tudott beszélni, és a szemét nyitva tartani is nagy erőfeszítésbe került.

Elaludt.

Az atya fürkésző tekintetésre ébredt, és nem késlekedett átadni az üzenetet.

–Atével találkoztam, a balsors istennőjével...
–pfff - szusszantott az atya megvetően - Már ő is e néven hívja magát?! Jobban leszel pár óra múlva, fiam. Akkor megvbeszéljük mi is történt.

Romeo még hallotta, ahogy az atya kettesével szedve a lépcsőket felrohan a szobájába és ugyanezzel a tempóval pár perc múlva le. És a csobbanást is jól kivette, ahogy az ablak előtt vizbeerszkedett.