Ljeckin - Pricski akta

-Tartsd meg a fejét!
-Ne hülyéskedj! Hozzá nem merek érni.

-Ne izélj már. Emeld meg a fejét és vedd le az álarcot róla.

-Olyan volt mintha meglökték volna.... nem? Úgy hátraesett valahogy.

-Nem volt ott senki. Na menj már. Csinálok pár képet róla.

-Állat jó ez a cucc rajta... a botja is. Odasss!

-Vigyük el, hm?

-Ellopnád?

-Ugyan, csak karneváli jelmez.

-Nézd, belemennek a kígyók a botba...

-... nem kígyók azok, koponyafejük van. Üreges a bot, látod?

-Kurva jó. és mik azok belül, nem látom jól ebben a szar fényben...

-Na húzd le az álarcot, hadd lássuk ki ez.

A helyszínelők leadták a jelentésüket a nyomozónak. Az a rendőrparancsnoknak. Mind gondterheleten vakargatták a fejüket. A parancsnoknak lassan felrémlett, hogy van ilyen esetekre szabályzat. Előkotorta rumlis íróasztaláról azt a furcsa, üvegbe mart névjegyet. Csak egy cím volt rajta.
Nem sokkal később a parancsnok izzadó homlokát sűrűn törölgetve adta át a két kicsontozott fiú aktáját annak az embernek, akiről a parancsnok gyermekkorában kísértettörténeteket talált ki iskolástársaival. Akitől a nagyapja óva intette, mert meggyőződése volt, hogy rosszban sántikál.

- Egy papnak a templomban a helye.- mondogatta nagypapa. Marco atyát még sosem láttam a templomban.

A parancsnok rá sem nézett az atyára, mig az belelapozott a jelentésbe. A fotókat hosszan nézegette, majd rendőri őrizetet kért a Moreno-Sanchi házhoz és elsietett. Szieszta után egy járőr hozta be a borítéskot, melyben egy kávéházi szalvétára sietve felrótt cím állt. A címen pedig megtalálták a srácok csontjait.

A parancsnok nem táplált hiú reményeket azzal kapcsolatban, hogy valaha kiderül mi is történt a két lengyel diákkal abban a sikátorban, és azt sem hitte, hogy Marco atya egy alapítvány menedzsere.

A parancsnok idegesen gyújtott cigarettára és elmondott egy Mi atyánk-ot.