A Városkapitány története

Az első csak egy emberöltőig volt e poszton. Ki sem lépett tágas ám hideg lakosztályából 47 éven keresztül. Megbízólevele nem volt, csupán testén a hegek és forradások bizonyíthatták volna kilétét. Az első városkapitánynak hajóflottája volt, melynek ki és behajózását kedvtelve szemlélte lakosztálya tengerre néző ablakaiból. Ágyasa ilyenkor a lábánál kuporgott. Finom ujjaival a kapitány köpenyének gazdag díszítésén babrálva.
A másik szárny ablakai a főtérre néztek, piacos kofákra, vagy kivégzésekre. Néha ünnepségekre, vagy katonai felvonulásra. A városkapitányt nem háborgatták, és ő szinte semmibe nem szólt bele. Kémei, orrgyilkosai és nagyon figyelmes és félelemtől lojális szolgálói minden információval ellátták, amire szüksége volt.

A városkapitány a negyvenhetedik év karneválján, egyszerűen eltünt. Ágyasa nem tudott számot adni, szolgálói nem látták távozni és mivel vért sem találtak és tárgyakban hiányt sem vettek észre, hát elárverezték a házát, vagyona az egyháuzra szállt. Családja nem volt, rokonai felkutatásával nem bajlódtak. Utolsó ágyasát egy mór kereskedő vitte el.

A második városkapitány a következő karneválkor érkezett. Szemtanúk szerint gondolán a nyílt víz felöl. Más szemtanúk szerint a déli part mellett emelkedett ki a habokból. Hosszú selyemcsíkok lobogtak utánna, ahogy végigvonult gondoljával a csatornákon. Mindegyiken. Egyet sem hagyva ki. A nemesek felé biccentett, majd az első városkapitány házába tért be és hatalmas összeget letéve, teljes személyzetével együtt, azonnal megvásárolta azt.

A karnevál idején az utcákat rótta, teljes díszben. Sem szemét sem hangját nem árulta el. A karnevál végeztével visszavonult palotájába és egy éven keresztül nem látta senki sem. Szolgálói sem érintkezhettek vele szemtől szembe. Szigorú etikett szabályozta életüket a palotában. Aki megszegte a szabályzatot annak kivágták a nyelvét és a csatornába dobták.
A városkapitány hamar megértette a világi és egyházi elöljárókkal, hogy a város elsőszámú hatalmassága ő. És az, hogy csak nagyritkán küld egy szolgát egy röpke üzenettel, melyben utasítást ad erre, vagy arra, nem olyasmi, amit figyelmen kívül szabad hagynia bárkinek.

A következő karneválon ismét teljes díszben állt gondoljáján, és rótta a csatornákat szüntelenül, egészen a karnevál utolsó napjáig. A fények, miket a szemtanúk körülötte véltek úszni, később többször is halálos baleseteknél láttak. De ez lehet csupán a babonára és boszorkányságra oly éles szemmel figyelő középkori ember fantáziájának eredménye.

A második városkapitányhoz egy napon pápai küldöttség érkezett. A városkapitány palotájának protokollját megszegve egyenesen a lakosztályába siettek és rátörték az ajtót. A városkapitány karneváli öltözékben állt, a szemtanúk elmondása szerint, az loggián és a tengert nézte. A pápai követek kardjukat rászegezve követelték fedje fel kilétét. A városkapitány megfordult , tisztelettel meghajolt a követek felé és levette az álarcát. Az erős ellenfényben nem tudták kivenni a vonásait, de abban mind egyetértettek, hogy a városkapitány nő volt. Egy félelmetes nő. A követek térdre rogytak és mire felnéztek újra, a loggián nem állt senki.

A második városkapitány holmijai között levelezést találtak, melyben a városkapitány egy Kairóban időző keresztes lovaggal levelezett, s mely levelezés háborúról és változó erőviszonyokról szólt. A háború helynevei és hatalmasságai teljesen ismeretlenek voltak a pápai követeknek, de fejcsóválvamégis úgy határoztak, hogy a levelezők álneveket használnak, és bizonyára kémek. Így a levelezést magukkal vitték, ahogy a palotában fellelhető minden mozdítható értéket is. A városkapitány palotáját lezáratták.

Évekig állt üresen a palota, mik egy kereskedőcsalád, mely úgy megerősödött, hogy ennek feltétlenül az egykori városkapitány legendás palotájának megszerzésével kívántak nyomatékot adni, merészen és furfangosan rá tette kezét. A család tulajdona azóta is, ám nem sok örömüket lelték benne. A szóbeszéd szerint szellemlakta hely. Az év egyes napjain sikolyokat hallani a lébazat felöl, és csak a palota saját gondolái maradnak épen a belső öbölben. Újabb, vásárolt vagy ott megépített gondoláik rendre elsüllyednek.

A keresztes lovag ki Kairóból lassan jutott csak Velencébe nem kívánt palotát magának. Hosszan ült a déli doldal egyik fogadójának napos teraszán. Leveleket olvasgatott és időnként körbegondolázta a várost. A karnevál előtt pár héttel pápai követtség érkezett, és a lovagot magukkal vitték. A követek tisztelettel és rosszul leplezett félelemmel kísérték a pápa színe elé. Szemtanúk szerint hosszú évek múltán látták újra Velencében. Immár szerzetesként, de éppúgy járta a lagúnákat és utcákat, mint ki minden szegletet meg kíván jegyezni. Éppen úgy, mint régen, éppen úgy, mint a városkapitány karnevál idején.