Az alapítvány története I.

A szirénázás zökkentette ki. Lebotorkált a lépcsőn az emeletre és végignézett az utcán a koszos ablakon keresztül A mocsok foltjai és a köd összekeveredett fáradt szemei előtt. A víz magasan állt. Gondolákkal menekítették az embereket a meggyengült házakból. Visszamászott a padlásra és magára küzdötte a ruháit. csavargónak vagy hajléktalannak tűnt hosszú csimbókos szakállával és zavaros tekintetével. szája cserpes kezei reszketegek.

A földszinten mellmagasságig ért a víz. Kosz és szemét úszott benne. Az ajtót hosszú kínlódás árán tudta csak kinyitni. Legyengült teste hamar kifáradt a ruhában úszástól. Bemászott a gondolájába és a Corre de Piccoloba ment, a város legmagasabb felszínű részén működő kávézóba. Ide eddig még sosem tört be a víz.

Nem jött ki hang a torkán csak rekedt hörgés. Bebbo, a pincér csak percek múltán ismert rá, és a felismeréstől annyira zavarba jött, hogy kiborította a kávét. Végül az ember uralkodott el a sokat látott pincér elméjén és felkapta a csont és bőr egykori szerzetest és bevitte a konyhára. Az öltözőben leborotválta és ellentmondást nem tűrve állította be a használaton kívüli zuhanyba egy lavór vízzel és egy törölközővel. Sonkát vágott neki és sajtot, nem kérdezett semmit, csak a kezeit tördelte, míg az atya evett.

Lassan és folyamatosan evett. Ahogy teltek a percek és fogyott az étel úgy tért vissza a megszokott keménység és fürkésző figyelem a tekintetébe, és az erő a csontjaiba. Két óra múlva eg másik ember lépett ki a kávézó gazdasági bejáratán. Bebbo csak csóválta a fejét és azon gondolkozott, hogy mielőbb elhagyja a várost feleségével és két kisfiával.

Gennaro Bonafideshez ment. A jelmezkészítő mester a háza emeletén kuporgott a hirtelen felcipelt anyagok és dobozokat kerülgetve. Marco atya nem szólalt itt sem meg. Csak bólintott köszönés képpen és a mester kezébe helyezte az összetekert centit. Gennaro sóhajtott egyet.
–Úgy tudtam meghaltál és főnököd elköltözött, Marco. Örülök, hogy az ilyen szóbeszédek ez esetben is túloztak.
A számolatlanul pergő évek rutinja, az anyagok megbízható minősége és helyzet kétségbeejtő drámaisága együtt elég volt ahhoz, hogy Marco atya másnap reggel úgy léphetett az utcára, ahogy azt elvárta magától. Köpenyén ugyan a várost reprezentáló minta leegyszerűsödött és maszkja sem volt rendesen lefestve. De erejük e tárgyaknak éppen olyan nagy volt, mint korábbi díszes darabjainak.
Egyetlen elmerohammal ütötte ki az elsőt. Minden dühét és elszántságát beleadva. Olyszul kiabált rá a démonra, amikor ez szólgálót avatott éppen egy ott lakó könyvelő lányból. A lány sikitozott még. A színfaló meglepetten emelte rá világító tekintetét. A lány már csak hörgött és fakó volt mint egy lidérc. Összeaszott és megráncosodott. Piros gumicsízmái világítottak sártól szürke lábain. A démon elengedte áldozatát és lassan dőlt be a vízbe. A fénylények, mintha csak várták volna a friss falatot, ott nyüzsögtek a híd lábánál. A kapu megnyílt, és befogadta azt amit a fénylények meghagytak belőle.

Így ment ez egész nap és egész éjjel. Kardpárbaj és elmerohamozással kiütés váltogatta egymást. A maszkot lassan szétverték, köpenyéből hosszú csíkokat téptek ki karmok és fogak. Elméje fáradt és teste is végső tartalékait emésztette fel.
Hajnalra rend lett. a fénypontok elmaradoztak és a víz is visszább vonult.
A házba érve a lépcsől elájult. Másnap felküzdötte magát az emeletre és nekifogott a védelmi rendszerek kiépításának. Latin szövegekkel írta tele a falakat, és vérével tett pontot az imáira. Bebbo jelent meg az ajtóban egy nagy csomaggal. Végignézett a szobán és elejtette a csomagot. Tágra meredt szemmel nézett végig a falakon. Végül tekintete megállt az atyán és riadtan keresztet vetett. Mögötte az árnyak összesűrösödtek és egy magas tolldíszes maszkos alakká álltak össze. A figura mélyet sóhajtott és kivezette a halálra rémült pincért. Amikor a magas alak visszatért Marco atya már a csomag tartalmát ette. Guggolva és mohón a barna papír fölé hajolva. Fel sem pillantott a sötét alakra.
–Mit akarsz Fenevad? Nincs itt számodra semmi.
–Tudni akartam túlélted e. Recsegte az lassan és tagoltan. Odahajolt a falatozó fölé és hatalmas tenyerét ráfektette annak csontos hátára. –Nem kívánom magamra vonni a forrás haragját, így eljöttem, hogy tegyek neki egy szolgálatot.
Az atya elejtette a falatot és fuldokló hörgéssel és kigúvadt szemekkel tartott ellen a démon kermos kezének. Ujjajit lassan szétnyitotta mintha szárnyak lennének karjai és öklendezve adta ki magából amit eddig megevett.
–Haladj a korral szolga, és akkor nem esik el szeretett városunk. -Hörögte az az atya fülébe.
Marco atya úgy perdült meg, mintha csak erre várt volna, és belekapaszkodott a démon álarcába. Egyetlen mozdulattal kapta le a fejéről és magasra tartva sziszegte a döbbent lyukas szemekbe.
–Vendég vagy a Nap alatt Fenevad. Ajándékodat elfogadtuk, de ne lépd át a határt.
A maszk alól a csillagos űr sötétje tárult Marco atya elé. A szemek, mik a sötétre vágott rések voltak csupán, üresen álltak, ahogy mindig. A démon maghajolt és elvette Marco atya felé nyúltott kezéből a maszkot, és elsietett.
Az atya reszkető izmait tapogatta miközben a koszos ablak elé állt, hogy megszemlélje saját alakját. A démon visszaadta a húst, amit ő feláldozott az elmúlt hetekben.