Az alapítvány története II.

Végig a munkások között volt. amikor felvette őket sok pénzt adott, és minddel kezet fogott. Kedvesen megkérte őket, hogy a házról hallgassanak. A tetőt teljes egészében újra rakatta, a falakra vastag vakolat került. Kilenc szobát építÉjjel, mikor egyedül maradt az épülő erődben erősebb, szemmel nem látható falakat húzott. Amikor a ház elkészült, sorra kezetfogott a munkásokkal, és megkérte őket újra, hogy hallgassanak. Így érezte tisztességesnek, még akkor is, ha a kézfogás közben ő vaskos zárakkal kötötte meg a mesterek elméjében a házra vonatkozó minden tudást. ha kínoznák őket sem tudnák elmondani. és ha fürkésznék emlékeiket hasonló módszerrel, akkor sem sokra jutnának ezek után.

Hetekig élt a friss házban és várta a jelet, az útmutatást, hogy merre, hogyan tovább. Az útmutatást Bennino atya hozta, akit Rómából ismert, ahol évekkel ezelőtt papnövendékeknek tanított történelmet vendégelőadóként háromszor két hétig. Bennino magánemberként jött Velencébe, és tanácsot kérni jött az atyához. Nem lepődött meg, hogy nem látták a templom környékén mostanában, és nem zavartatta magát amiatt sem, hogy nem tud belépni a küszöbön. Marco atya az Utolsó Hajóskapitányhoz címzett helyre vitte. Kényelmetlen, kihalt hely volt ez. Mégis itt ültek egész délután.

Bennino atyának volt két tehetséges védence, akik biztonságos nevelése érdekében létrehozott egy kollégiumot Fabrianoban. A két diákja mellé újabb kettő kért felvételt, így egy jogász barátja javaslatára létrehozott egy alapítványt. Az alapítványára azonban valaki azóta is rá akarja tenni a kezét. Vagy a diákjait akarják, amit meértene, vagy az egész feletti ellenőrzést.
–Nem gondoltam mibe keveredek azzal, ha tehetséges gyerekeket támogatok. Marco, te tudod miről beszélek. magad is kiszurtál néhányat az előadásodon.- mosolygott szerettel Bennino.
–Nem gondoltam, hogy lehet az ilyesmit tanítani.
–Azt nem is, de teret és módot adni a kibontakozásra igen. Ezek a gyerekek sokszor maguk sem tudják micsoda kincset birtokolnak. A kellő közeg és hozzá értő tanárral igazán grandiózus dolgokat hozhatnak létre. Hiszek a tehetségükben, és mély meggyőződésem, hogy helyes ha megóvom őket a különböző szervezetektől, akik csak eszközt látnak bennük, sakkfigurát.
Marco atya végiggondolt saját életén. Ki volt ő? Honnan jött? Mindig sakkfigura volt. Most ugyan az egyik leg ütőképesebb figura, de továbbra sem a saját céljait követi.
–Melyikünk nem az?
–A jó kérdés véleményem szerint, hogy csak sakkfigura vagy e? - mosolyogva, csukott szemmel vetett keresztet. - Miért felejted el, hogy Isten szeret?
Marco atya a hegekkel borított hátára gondolot, a húsevő okos kicsi fénypamacsokra, Velencére a városra és a nagyon is jelenlevő istenségre. Az a másik isten, akiről Bennino beszélt távoli volt és szenvtelen.
–Ő majd csak halálomban jelenik meg, úgy tűnik, mikor mérleget állít, és ítéletet mond. - Vallotta be szomorúan.
–Kérni jöttem, valójában... nem bízom másban. Te pedig belül is vagy az egyház kebelén, számomra homályos módon, és kívül is vagy azon. Erődhöz, tudásodhoz és bölcsességedhez pedig nem fér kétségem.
marco atya arcán összegyűltek a ráncok.
–Kérlek vedd át ezt az alapítványt tőlem. Vedd át a srácokat és Mariát a házvezetőnőt. Nagyon félek... umm. rettegek, hogy beolvasztják őket a többi sakkfigura közé. Nem akarnak papok vagy katonák lenni. Gyerekek akik tehetségesek. Hiszek benne, hogy Istennek más tervei is lehetnek a hasonlóakkal, mint papnak vagy katonának állítani őket.

–Felébredettek...

–Akárcsak mi.
Bennino mosolygott. Szeme sarkában lassan gyűlt egy könnycsepp. Lassan emelte fel a kezét, bizonytalanul. aztán felbátorodva mutatott körben a házra.
–Isten útjai kifürkészhetetlenek.
–Mire lenne szükséged amit megadhatok, hogy átvállad ezt a terhet?
Marco atya sóhajtott, és lehajolt a csatorna vizéhez. A víz kellemesen langyos volt és türkiz színű.
–Meg tudják védeni magukat?
–Kivel szemben?
Marco atya arcán humortalan mosoly terült szét –Bármivel szemben ami erősebb?

–... nem hiszem... Egyszer azt mondtad a karnevál a legveszedelmesebb hete az évnek. Arra a hétre haza is küldheted őket.
–Hm. Kitalálom hogy legyen. - kicsit hallgattak. - Rendben. Legyen így. Átveszem az alapítványod.