Kémek és tolvajok

Bejártak mindent kéz a kézben. Átsuhantak a falakon, csendes lugasokban pihentek meg az ódon házak között. Ferde macskaköves utcákban porzott léptük, és nevetgélve álltak meg a kis hidakon. Hol a vizet figyelték, hogy a hullámokon táncoló fényeket és mintákat. Bejárták a házakat és tereket, hálószobákat és muskátlis ablakokat, enyhe lejtésű háztatókat és széles gondolákat. Végül megpihentek a vasútállomáson és kissé mosolyogva és hulla fáradtan várták meg a vonatot. Mindent tudtak, ami megtudható, és most messze viszik, megállíthatatlanul. Elviszik Velencéből, miközben a vízszint egyre emelkedik, és ahogy a régi illatok és ízek, ahogy az elvesztegetett pillanatok nem hozhatóak vissza, úgy Velence hajdanvolt stabilitása és ereje is apró darabokban távozik a városból. Mint fénylények harapásaival távozott az életerő a városkapitányból.