-Ez lett a nehéz helyzetek előtti ráhangolódásunk rituáléja? - csipkelődött Mona.
A férfi észrevette Mona arcán a szín változást. Fakóbb lett és mintha a szeme is jobban csillogott volna. Nem tudott erre több energiát fordítani. Reszkettek a térdei és hányingerrel küzdött. Az elvonási tünetek lassan elhatalmasodtak rajta. Végül csak elmosolyodott Mona megjegyzésén és elindult a Bukott házához.
Sosem látta még a Bukott kertjét. A kicsi ház nappalijából volt kijárás a kertbe. A nappaliban ugyan megfordult párszor, de ott anyira uralta a látványt az a pár középkori kép, hogy nem fordított figyelmet a kertre.
Most megtehette. A házban a szokott rend uralkodott. Balra a szárnyasoltár a két képpel, melyen a végítélet névsorolvasása zajlik. Jobbra a pokol aprólékosan megfestett helyszínei. Az öt kép öt középkori festő munkája. A világ vagy elveszettnek hiszi, vagy sosem tudott létezésükről. A kertbe vezető üvegajtó nyitva állt. Átlépve a küszöböt megrendítő kép fogadta őket.
A kert vagy 60 négyzetméterével majd a legnagyobb egybefüggő zöldterület volt Velencében. Két hatalmas kiszáradt fa állt a közepén, közel egymáshoz. Mint két hatalmas ég felé elemt kéz meredtek ki a viaszos zöldből. A kertben nem voltak járókövek, se pad se lugas. Csak a burjánző sokfélesége a növényeknek. A két halott fára úgy kúsztak fel, mintha egyenesen nekik építette volna őket valaki. Az egész teret vészjósló szürke köd borította.
-Ősöreg fák. - szakadt ki Kleoból a felismerés. - Megkövültek..
-A Paradicsom fái a Bukott kertjében. Miért is nem lepődök meg? - hallatszott Mona reflekciója a linken át.
Marco atya elmosolyodott a kert láttán. Igyekezett aprókat lélegezni. A Bukott valódi formáját, a szürke kavargó füstből összeálló magas angyali lény jellegzetes anyagát könnyen felismerte a gomolygó ködben. Nem kívánta komolyabban belélegezni a bukott angyal földi alakját.
-Micsoda modortalan tréfa. - gondolta, aztán megértette, hogy nem tréfa ez, inkább valami közelség, valami - undorító erre gondolni egy ilyen démoni lény kapcsán, mégis - valamiféle intim közelség.
Ahogy álltak a szájukon úgy áramlott ki a szürke köd, mint hideg reggeleken a pára. Kesernyés füstös fanyar íze volt. Nedvesség semmi, kaparó köhögtető kén annál inkább. Lassan állt össze emberi alakká. Kilégzésükből éppúgy mint a fák körül lassan örvénylő anyagból. Egy átlagos romeltakarító önkéntes formáját vette fel. Farmerban, kapucnis pulcsiban és láthatósági mellényben. Csak a feje volt olyan, mint rendes földi formája, keménnyé összeállt füst és rajta áttűnő fényrepedések pókhálószerü szövevénye. hatalmas szemrésein pedig áttűntek a csillagok.
Megállt előttük és a két lányt figyelte. Marco atya ugrásra készen leste.
A Bukott elkezdte a füstöt a az arca helyén arccá formálni tulajdon kezeivel. Kleo elszörnyedt, Mona meghatódott mikor észrevette, hogy a kialakuló arc kettejük vonásaiból állt össze. A figura nem volt se férfi se nő, de nagyon ismerős volt mindannyiuknak a lelopott ismert vonások miatt.
Marco atya azonnal megkérdezte őket, a linken át, hogy jól van e ez így. És bár Kleoban volt némi undor jóváhagyták a műveletet.
Egy szót sem beszéltek vele. Úgy viselkedett, mint aki tudja miért jöttek. Az arc megépítése után azonnal elindultak a találkozóra a régi városházára. Akkor értek oda, mire a Nap utoló darabkája is eltűnt a horizont mögött.
Az aulában a szökőkút meglepő módon, de működött. Magas szép építmény volt, egy kis, stilált velencei házcsoporttal a tetején. A mellette álló férfiban a római ezredesre ismertek, akinek testébe csalogatták bele az Istennőt. A férfi természetellenes mozdulatlanságban várta őket.
Az öltönyös mint egy zombi kinyitotta a száját és lassan a szökőkútra mutatott. Romeo átsétált az átellenes sarokra, a lény háta mögé. A Bukott a lénynyel ellenkező oldalon állt meg, és olyan unott lazaságot mutatott, ami egy embertől is meglepő lenne. Láthatósági mellénye szinte világított a félhomályban. Mona és Kleo az atya háta mögé rendeződtek, míg ő közelebb lépett a lényhez.
A szökőkút vize felbugyogott, majd mint valami zselé felemelkedett olyan magasságba, ami elborította a makettházakat.
-Értjük értjük. - Sürgette a dolgokat Mona a linken. - Miért nem mond semmit atyám?
-pf. Kérje. - az atya hangja sziszegett Mona fejében. Gyűlölettől és megalázottságból fakadó agressziótól egészen eltorzult. Mona és Kleo összenézett. Mindkettejüket megkérte az atya indulás előtt, hogy ha egy mód van rá akadályozzák meg, hogy megalázkodjon ez előtt a túlvilági lény előtt.
A lassan teljesen rombadőlő Velence recsegő hangjai beszűrődtek még ide is. A szökőkútban felbugyogó viznek semmi köze nem volt a talpuk alatt alig két méterrel hullámzó vízhez. A Bukott felrakta a lábát a szökőkút peremére és úgy leste az atyát a kapucnija alól. Mona és Kleo teljes készültségben, és érezték, hogy Romeo agyát az adrenalin elképesztő hatásfokra járatja.
A lény közellépett a vízhez és ujját lenyomta benne az aljáig. Ahol a kéz a vízhez ért onnan az sercegve menekült. Végül láthatták a maketten a jólismert formát: a víz közepén az átjárót két világ között.
A lénymozgatta emberi roncs kinyújtotta kérőn a kezét feléjük. az atya megadóan hümmentett. A Bukott felegyenesedett és kérdőn nézett az atyára.
-Nem tudok kaput nyitni. - mondta ki egyszerűen az atya az öltönyösnek. Az a vízbe csapott olyan erővel, hogy újabb házacskák dőltek romba a maketten is. A víz elapadt. Romeo távolabb lépett megfelelő tüzelési poziciót találni. A Bukott felemelte a kezét majd a saját homlokára mutatott.
Monát kirázta a hideg az idegen elme érintésétől. Kleo egyetlen pillanatig döbbenten meredt a Bukottra, az atya pedig azonnal beállt a lányok és a Bukott közé.
Elméjüket kitöltötte a Bukkot tudata. Énképe a hajdanvolt fenségét idézte. Karmokban végződő négy karja és hatalmas mandulavágású szemrései voltak csak riasztóak. Az egész alakja, hatalmas, ezüstös párából elrendeződő szárnyai, hófehér bőre, és az az alól pókháló finomságú szálszerű repedéseken átáramló fény összhatásától elállt a lélegzetük. Kleo térdre omlott a fenséges jelenlét előtt.
A Bukott abban a pillanatban kilépett feléjük, lazán és lezseren füstből szőtt farmergatyás alakjával odalépett melléjük. Egyetlen kedves mozdulattal segítette a döbbent Kleot talpra, miközben a telepatikus kapcsolaton magasztos alakja eléjüktárta a lehetőségeket.
-Én tudok nyitni egy kaput, atyám, de az a kapu, félek nem oda nyílik, ahova szeretett úrnőnk óhajtja. Odaátra, de nem pontosan oda.
-Mi a hátulütő ebben? Neki szerintem mindegy.
-Ha megnyitjuk, akik ott vannak átjönnek.
-Rosszabbak, mint akik az előző kapun átszöktek? - kérdezte tárgyilagosan az atya.
-Nem hiszem, hogy erősebbek, vagy lényegesen másabbak lennének.
Az atya bólintott. Ránézett az ismét szoborrá merevedett férfialakra és lassan odabiccentett, a férfialak összeomlott.
-Ennyira a végét járja nem lenne egyszerűbb kinyiffantani? - kérdezte Romeo a linken.
-Nem ennyire gyenge, hanem ennyire nehezen fér el benne. Tuszkolj be egy elefántot egy csigaházba. - majd a Bukott felé fordult. - Mi kell hozzá?
-Mindenek előtt egy hajó. - mondta az és meggyorsítva lépteit kisietett a lassan összeomló egykori önkormányzatról.
A rituálé hosszú volt és fárasztó. Az egész a főcsatorna közepére kormányzott, romeltakarító miniuszályon zajlott, az éjszaka leple alatt. A hajón megtaláltak minden szükséges kelléket. A kapcsolaton keresztül a Bukott egy pillanat alatt megosztotta velük a rituálé részleteit. Mégis órákig eltartott mire elkészültek. Kleo még mindig mélyen meg volt hatva, és dacára a Bukott egyértelmű démonikus jellemének ő nem tudott rá másként gondolni, mint arra az angyalra aki a fejébe lépett. A Bukott mellékesen odavetette, hogy ezt a rituálét az emberek, az alvó emberek, találták ki, hogy bármikor hívhassák őket, ha segítségre van szükségük. Így nem kell varázslónak vagy beavatottnak lenni ahhoz, hogy a hívás létrejöjjön. Annyi apró módosítást eszközölt csupán, amivel a híváskor megnyíló csatornát állandósítja az áldozat energiáiból.
az áldozat természetesen a római ezredes volt, illetve annak teste. Mona biztos volt benne, hogy elkárhozik.Marco atya magába fordulva várta a sorát és szerepét a rituálében.
Kleo meglátta a párhuzamot a két figura között. Aaz atya a fekete ruhájában, háta mögött egyházi paranccsal hitelesített démonörző multtal, ki tudja hány gyilkossággal és erőszaktétellel, és ugyanígy számolatlan önzetlen segítséggel és ki tudja hány haláltól megmentett lélekkel. A másik egy angyal, egy egykor dicső, mindent az emberekért feláldozó, Isten és a fizikai világ közötti közvetítő, aki ki tudja milyen rossz döntése miatt kerülta pokolba és onnan Velencébe, immár mint démon. Mindkettő a bűnbocsánatban reménykedik, pedig mindkettő elkárhozott. Mindkettőt csőbe húzták, és mindkettő igyekszik ellensúlyozni a bűneit Istennek tett szolgálatokkal. Hol sikerül hol nem. Kleo eddig nem értette miért nem irtották ki egymást. Most rájött, hogy egymás tükörképei, és ha az egyik bűnbocsánatot nyer, van reménye a másiknak is.
Kleo úgy érezte, hogy mindkettő meg fog menekülni. Nézte az angyalt amint a magáravarázsolt koszlott farmerben a tőle és Monától lopott vonásokkal az arcán azon fáradozik, hogy visszahelyezzen hatalmas város testébe egy démonfelyedelmet, pusztán azért mert úgy hiszi, végsősoron a gyönyörű város létével istent szolgálja, a benne élők, az itt inspirálódók és itt megvilágosodók miatt a városnak léteznie kell. Márpedig a démon nékül már évszázadokkal ezelőtt elsüllyedt volna. Kleo megrendülten figyelte a ténykedést. Végül eltelve az anygal jelenlététől kiszakadtak belőle az annyi éven át elnyomott kérdései:
-Miért adtak árvaházba? Nem szerettek a szüleim? Jól vannak? Gondolnak rám?
A Bukott felnézett, majd egy pillanatra megállt. Fejét félrebillentette mint egy madár. A két fadarabot engedte kihullni a kezéből és odalépett Kleo mellé. Hosszan, nagyon lassan és igen gyöngédes simította meg a lény haját. Közel hajolt a füléhez, de nem reszelős csikorgó földi hangján szólalt meg, hanem angyali formájának tiszta halk hangján, Kleo fejében.
-így kellett lennie. Látnak téged, szeretnek téged és büszkék rád, kicsi Kleo.
-Milyen angyal vagy te?
-Én adtam a fénynek azt a tulajdonságát, hogy nincs annyi sötét ami el tudná oltani.
Majd visszatért a rituálé előkészítéséhez mintha mi sem történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése