Erik Hauser

A négy trófea maszk a batyuja tetején pihent. Letörölgette a kardról a vért. Még pumpált benne az adrenalin, de a vérszomjas ragadozó kielégült.
-Velenceiek. - mormogta - Szóval kiöntöttek titeket, mint megannyi ocsmány ürgét?
Visszatolta a kardot a tokba és egyenként megnézegette a maszkokat. Megállapította, hogy míves munka mind, és koruk alapján is izgalmasak. arról nem beszélve ami mágia az anyagukba szövődött.
Miután gondosan elpakolt, elindult a folyó mellett gyalog, le a vonatállomásig. A tavaszi frissesség a tengert jutatta eszébe. Megvette a vonatjegyet, pár szendvicset, egy tábla csokit és egy zacskó minőségi illatos dohányt. A vonaton végig a kupéban maradt, Felrakta lábait a szemközti ülésre és átadta magáta száguldó táj élvezetének. A Velencét ért elemi csapás miatt a vonat csak a Via della Libertáig ment. Onnan csak a romeltakarítók és a kiszolgálószemélyzetük mehetett tovább. Erik gondosan kivárta a megfelelő pillanatot és észrevétlenül libbent át a Pont della Liberta-ra vezető út sorompóján. A hosszú hídon kezdett csak visszatérni a relaxált nyugalma. A híd velencei végén létesült eligazító és ételosztó ponton felmarkolt egy BONTÁS feliratu láthatósági mellényt és a hosszú bőrkabátja zsebébe gyűrte. Vállán a nagy batyu pillekönnyűnek látszott.
Velence romosabb volt mint gondolta. Azonnal bevetette magát a sűrűjébe, pedig már erősen esteledett. A főcsatornán a kicsi uszályok púposan megrakva eredeti festett fa, faldarabokkal, és kimenteni való berendezési tárgyakkal úsztak északnak. Erik leült a keményre tömött batyura és magába szívta a levegő fűrészporos, sós és füstös ízét. A várost úgy hálózták be a túlvilági lények undorító nyomai, mint öreg farönköt csigák nyálcsíkjai.
-Hemzsegtetek, igez? - nézett körbe mosolyogva.
Órák múlvaegy üres uszály jelent meg. Beállt a csatorna közepébe. Hamarosan öten kezdtek mozgolódni a fedélzetén. Erik azért figyelt csak fel rájuk, mert hallotta a csobbanást, ahogy egy ember a vízbe esett vagy ugrott. Látta a figurát sebesen elúszni. Aztán felvillant a hajó. A többi alak összehangolt ténykedésbe kezdtek. Majd az egyikük, akin addig láthatósági mellény volt, és így könnyen követhető volt minden mozdulata szétfoszlott az egyre nehezedő sötétben. Erik számára ekkor felkapcsoltak egy reflektort.
Előhúzta a kardot és szépen az ölébe fektette. Zsebéből gyűrött vászonzacskót rángatott ki és sodort egy cigit. Lassan eregette a füstöt és közben dúdolt egy régi rock klasszikust. A hjó kiszinesedett szemei előtt. A rajta ügyködők arca kivilágosodott és a hajó alatt tekergőző vonagló démon teljesen láthatóvá vált számára. A démon nagyrésze valami elképesztő erejű varázslat révén a hajó platójának közepén rezzenéstelenül álló figurában összpontosult. Erik utolsó szívott a cigiből, és a talpán elnyomta a csikket. A kis csutkát, ami maradt belőle gondosan visszatette a dohányzacskóba.
Az angyal felegyenesedett és körülnézett. Erik kezéből kifordult a dohányos zacskó. Lassan felállt és bámulta a hajót. Az angyal figyelme egy pillanatig egyértelműen rá irányult, majd folytatta tovább tevékenységét.
-Idézés. Mit idéztek? Ti döntöttétek romba Velencét? Ti engedtétek szabadjára azokat az ocsmányságokat? Ti vagytok a felelősek a kapuért? - futottak át a kérdések zaklatottan pörgő elméjén.
Végül úgy nézte végig az egészet, hogy egy mozdulatot nem tett. Be kellett látnia, hogy kevés ő ehhez. Gondos terv kell, aprólékos csapdarendszer, mint Berlinben.
Hajnal fele még mindig ott ült és gondolkodott. Látta az angyalt elköszönni, mikor már kiteljesedett az idézés. Látta ahogy megnyílik az univerzum és hidat ver két idegen sík közé ennek a pár embernek az akarata. Az angyal csak felrajzolta a vonalakat és megmutatta a szavakat, de egy kisujj moccantást sem tett a létrehozatalért. Erik pontosan látta, ki mennyit fektetett a sikerbe. A középen álló báb, akiben a démon tombolva várt adta a legtöbbet.
Erik köpött egy hegyeset és előszedte a tábla csokit.

A két nő lassan poroszkált felé. Láthatóan összekapcsolt elmével és kialvatlanul. Erik azonnal felismerte őket a hajóról, az idézésről. Megmarkolta a kardot. a nők nem tüntek gyanakvónak. Fárdtak és megkönyebbültek voltak. A soványka körül lebbenő árnyak nem sok jót ígértek. Igyekezett udvarias maradni, bár a lányok úgy léptek fel mint valami felébredett maffia védelmipénz behajtói. Végül, egy váratlan pillanatban a szőke sötétlő árnyai elszabadultak és mindkét nőt büntetni kezdték.
Erik látta már hogy bomlik ki a valóság szövete, hogy helyet adjon isten haragjának. A két nő kellően ki is fordult önmagából. Éhségük csillapíthatatlannak tünt. A teltebb, formás kis fekete végül odáig ragadtatta magát, hogy nyakon harapta Eriket.
A férfi magában nevetett a történteken. A csontoson szőkén térdelt, bár az is kepeszkedett elérni a lábikráját. A fekete viszont ugorva támadott rá. Erik nem akart kardot rántani. Remélte, hogy az isten haragja hamarosan elcsitul.
Miután kiöklendezték a sebtiben magukba tuszakolt cigarettéket, csokipapírt és papírzsebkendőt, valamint Mona, a fekete kiköpködte Erik nyakából kitépett húst, végre nyugodtan tudtak beszélni.

Pár órával később Velence helytartójánál volt vendégségben. Mona készítette elő a vendégszobát számára, és izgalmas gusztusos fehér húsával kellően lekötötte a figyelmét is.
Házigazdája sem volt kevésbé érdekes. Marco atya maga egyenesen démonfertőzött volt. Erik érteni vélte Velence pusztulásának okait. Majd miután a hajón látott bukott angyal behajított egy kicsontozott tetemet az ajtón, jelezvén, hogy ki az úr a háznál Erik elégedetten mosolyodott el.
-Kipurgálom Velencéből ezt a kárhozott társaságot. - döntötte el. Mona meleg bőrét még szívesen érezné magán előtte, de összeségében pokolra való az egész társaság. Ahhoz azonban túl erősek voltak, hogy azonnal nekik essen, így jópofizott és figyelte őket egész álló nap.
Az atya ismerte a kardot, és annak történetét. Kár, hogy nem eléggé ahhoz, hogy tudja, messziről bűzlik ő ahhoz, hogy megúszhassa a Vérpenge osztotta halált. Pokolbéli és démonfertőzött lényeknek a pokolban a helye - vallotta Erik, és őszintén sajnálta, hogy két ilyen kedves lányt is át kell küldjön a halálba.