Zárszó

Rómeo hosszan hallgatta a lelkes beszámolót a Bukott fáiról, a listáról, amit majd elhoz nekik arról, hogy kiket kell lemészárolni. Aznap délkörül a San Marco bazilikában megfordult a világ. A Bukott immár újra angyal és meghozta a parancsot Istentől magától. Miszerint Alfonse DiAmbrose, azaz Marco atyának sereget kell állítania és levonulni a pokolba. Ott a névsor alapján kivégezni azokat kik nem nyertek bűnbocsánatot és visszaengedni a földre azokat akiknek megbocsájtott az Úr. A sereg pedig áll az ő tanítványaiból, a három egykori teplomos nagymesterből, valószínűleg Lorából és a nem túl lelkes ám nevében hivatott Dan Trebischből.
Cleo lelkes volt és ragyogó. talán még sosem látta Romeo ilyen gyönyörűnek. Szerette volna, ha ilyen marad mindig. Ilyen erős és kedves és szeretettel túltöltött kicsi lány, az élet papnője.
Romeo nem akart menni. Nem akarta itt hagyni a várost, amit annyira szeretett, amiért már annyi mindent eldovbot magától, ami hobbija és szakmája volt, otthona és szerelme együtt. Ahol elismerték, ismerték, szerették és számítottak rá. Hogyan hagyhatná el? Hogyan? Cleo biztosan szívesen marad, és végre azt a gyermeket is elvállalhatnák, ami majdnem megtörtént velük. Akit a Bukott küldött vissza megható gyengédséggel a teremtőnek, elvállalva még egy gyilkosságot, nekik.
Cleo biztosan örülne, ha nem mennének le a pokolba, ahonnan ki tudja, hogy van e visszatérés.
ElkkészültAz Utolso Cassata, amit Mona sütött meg nekik, és amit este fognak elfogyasztani. Kivételesen nem egy hanem mindenkinek személyre szóló üzenetet rejtett bele. Természetesen ő vágja majd fel, hogy minden cetli a gazdájához kerüljön.

Atya: "A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben,
hanem hogy mennyi élet volt éveidben."
Cleo: "Örömöddel örömet nyújtasz a világnak."
Lora: <3
Romeo: "Mikor az utad járod, / Gyakran elveszted hited, / De ne
bántson, / Mert ami elveszett, / Egykor rád talál."
Pjotr: "Az igazi harcos nem azért harcol, mert akar, hanem mert harcolnia kell."
Daefa: "Becsukni vagy kinyitni egy ajtót: nem egy és ugyanaz a mozdulat-e?"
Nimohiel: "Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat."
Mona: "Kérlek fogadj el olyannak, amilyen vagyok, és akkor egyre jobb leszek."

Lassan feltápászkodott és odament a konyhapultnak támaszkodó lányhoz. Pjotr éppen a vodkák ízesítését magyarázta. Romeo magához húzta Cleot.
-Én nem megyek.
Cleo egy pillanatig értetlenül nézett.
-Akárhogy is lesz, én nem megyek a pokolba démont válogatni. Itt maradsz velem, ugye? Össze kell rakni a várost.
Cleo nézett rá, pislogott. Nem tudott megszólalni. Csak egy pici rezdülés volt az a fejrázás. Apró mozdulat, de Romeo értette. Leült a lépcsőre, nézte a kajánul Pjotra mosolygó Monát. Pjotr hangosan magyarázott. Daefa kuncogott. Cleo állt kővé dermedve, őbenne pedig kihült a vér.
-Nekem ez nagyon fontos. A hitem megerősítése ez, Romeo. Nagyon szeretlek, és ha úgy rendelte az Úr, vissza is fogok jönni hozzád. - hosszú szünetet tartott - És értem és elfogadom, hogy nem jöhetsz.
Pjotr elnémult, Mona arcáról leszállta  mosoly, Daefa kezében megállt a pohár. Romeo felállt és hogy ott helyben el nem sírja magát felment inkább és bekopogott Marco atya szobájába.

Aztán megérkezett Nimohiel és meghozta a listát. Romeo még mindig az atya szobájában volt. Az ablak előtt állt és nézte a várost. Túl volt a döntésen és még nagyobb szeretetet és hálát érzett mint eddig. Olyan ajándékot kapott, amit nem is remélt. Velük lehetett, segíthetett nekik és formálhatta szeretett Velencéja sorsát. Élhetett Cleoval, építhetett egy saját tervezéső házat Velence szívében mentorának és példaképének Marco atyának. Most eljött az idő, hogy az legyen ami két éve megálmodott: Velence városkapitánya.
Nimohiel mögé lépett és súlytalan kezét Romeo fejére helyezte. Hallotta ahogy az atya összerogy a háta mögött. Romeonak nem maradt ideje megijedni. Nimohiel betöltötte a tüdejét, az elméjét és a szívét. Elolvasta kileste minden titkát. Végül elengedte őt, és visszavonult emberinek tűnő formájába. Romeo csak állt, szemét le sem véve a Morkattini palota kilátszó tornyocskájáról. Megkapta a tudást.
Marco atya morogva állt talpra újra.
-Segíts összekapcsolni a makettel. - miközben beszélt elindult az ajtó felé, hátra sem nézve. - Romeo, Cleo meg fogja érteni. Talán jobb lenne, ha veled maradna. nem hiányoznátok egymásnak annyira. de ha őszinte akarok lenni, megnyugtat a tudat, hogy van hátvédem a testem és a szellemem részére is odalenn.
-Önzés. - morrant az angyal és odalépett az atya szeretett tárgyait tartó polc elé.
Romeo megmoccant. A döntés súlya kezdett ólomként rátelepedni.

Egy nap múlva, túl egy búcsúbulin és egy gyors és jellegtelen induláson Romeo Mona ablakában ült. Mona cigijét szívta és Cleora gondolt. Már volt az építkezésen meglocsolni őket, és a Platánt is megölelte helyette. Visszatért az alapítványba és hagyta hogy felzabálja a fájdalom a szívét. Érezte a háézak lassan helyreálló rendjét. a csigákatés köteleket, talicskákat és maltereszsákokat, minden egyes téglát és követ, hidakat és a rengeteg cölöpöt ami megtartotta Velencét. Közben az emlékek mint szakadó nyári eső elmosták az önuralmát és ugyanúgy tartották, biztosan és kikezdhetetlenül a fájdalmát, mint a vörösfenyők a várost.

Azt mondták visszajönnek, ha tudnak. Romeo nem gondolta, hogy erre sor kerülhet. Ha bevégezték mindenki megy a helyére. Ki a  pokolba ki a mennybe, és van aki újászületn egy újabb testbe. Felidézte a búcsúzást, Monát és Pjotrot. Ahogy Mona odalépett hozzá.
- Tudsz figyelni? Vannak dolgok... A babáim. Ha lesz Velencének bábszínháza, az övék. A tiétek. Ha nem, akkor küldd el kérlek a rómainak. Aztán ez a kártya. A lakásom bevétele jön rá. Nem egy nagy összeg, de tűzoltásra, ha kell, jó lesz. Itt a pin hozzá, meg az a hülye puck. Már nincs időm rád íratni sajnos... És minden holmit használhatsz a szobámban, ha kell. A mintázófáimat is. Oké - Mona sóhajtott - most jön a neheze. Tudom, hogy Velence így lesz a legjobb kezekben, de ez az egész kurvára nem tesz boldoggá... - nyelt egyet. - Köszönöm, hogy a segítségeddel megtapasztalhattam az érzést, milyen, ha az embernek testvére van. Nagyon fogsz hiányozni... - az utolsó mondatokat már csak suttogni tudta.
Pjotr ölelésére gondolt végül, ami olyan volt mint egy satu. Férfias, bajtársias, kemény és erős.
-Te vagy a legstabilabb. Te ki fogod bírni, hogy itt maradsz nélkülük.
-Nem leszek egyedül. - mosolygott keserűen Romeo a nagydarab oroszra. - A Bukott itt marad, amíg egyedül nem bodogulok.