Fordulatok 1.

A mintázatok lassan, nyikorogva feküdtek egymásra az alászálló vegyszer hatására. A helikopterek távoztával beállt csendben az angyal és Marco atya a Bukott kapuja előtt állt. Az atya arcal az ajtónak, az angyal pár lépéssel mögötte. Romeo hóembereiből lucskos sáros hókása maradt. A leszálló ködtől a házak közötti szűk sikátorok beláthatatlanokká váltak.
Az angyal lassan járt körbe az atya mögött. Az öreg keze még az ajtón feküdt, de kopogni már nem volt értelme.
-Valakit kihagytál a számításból, lovagom. - a kopasz, sudár lény macskásan nyújtózott. - Rá hivatkozol, de őt sosem kérdezted. Igaz?
Marco atya lassan közeledett az ajtóhoz. Teste szinte észrevétlen dőlt egyre előrébb.
-Démonokkal üzletelsz, embereket fenyegetsz. Mindezt csupán a saját kis múlandó hatalmadért. Semmivel sem vagy jobb azoknál, kikre fújsz.
Az atya homloka lassan a Bukott repedezett fájú ajtajához ért.
-Feladatot hoztam neked. - mosolygott az angyal és lassan közelclépett az atyához. - Testhezállót, drága lovagom. - ajkai alig mozdultak miközben beszélt, csupán suttogó forró lehellet volt az atya fülén. Az egykori lovag beleborzongott a közelségbe. Aztán erőt vett magán és szembefordult az angyalal. Hátát a bukott ajtajának vetve szembenézett az androgűn lénnyel.
-Emlékeket kínáltál. Kínálok érte én is valamit...
-Már nem! - Az arcuk szinte összeért. Az angyal kezei az arcuk mellett széttárt ujjakkal, minta össze akarná roppantani az atya fejét.
A lovag nem mozdult, csak nézett a haragtól zavaros zöld szemekbe. Lassan kifújta a levegőt. az anygal lassan hátralépett.
-Feladatot hoztam neked, szörnypásztor. - Újra mosolygott. - Sereget toborzol és kivételesen Isten parancsát teljesíted. Közvetlenül. -az utolsó szót olyan mély hangon mondta, hogy az atya gyomra belesajdult. A lény felemelte a fejét és az eget, alassan hulló permetet figyelte. Mintha várna valamit.
-Feloldozlak, én mint Isten szeme és én mint Isten hangja. És felmentelek a tilalom alól, Alfonse DiAmbrose.
Az atya füléből kis patakban csordogálni kezdett a vér. Az anygal hátra lépett és várt.
Marco atya az utolsó pillanatban eszmélt csak fel, hogy Lora ott áll alig öt lépésre tőlük. Sóhajtott egyet és Lora felé fordult. Az angyal vonásai visszarendeződtek.
-A parancsra még várni kell. - konstatálta magában az atya és nyugodtan meghallgatta Lora beszámolóját a két lány megsebesüléséről.
-Ha Monának baja esett, úgysem áll az üzlet. - gondolta szinte megkönnyebbülve. - Várjon meg, azonnal visszatérhetünk a házba, csak ezt befejezem. - intett a kissé távolabb húzódótt angyal fele. - Nem mindha nem lenne teljesen mindegy hogy milyen messze áll, ha hallani akarja mit beszélünk. - tette hozzá gondolatban, majd elindult az ismét sudár nemtelen embernek látszó felé.
-Micsoda sérülékebny kapcsolat ez, amit egyetlen érkező megzavarhat... - gonoszkodott az atya.
-Jobb neki ha nem tudja mi vár rá. - mosolygott a kopasz nő tovább. - Neked, kedvenc lovagom, úgysincs választásod. Ugye. - Tett egy kacér fejmozdulatot aztán közel hajolt a férfihez ismét. - Legyen. Legyen akkor így. Menj haza, tedd amit tenned kell. Én pedig a fívéremmel a megfelelő pillanatban kiadjuk a parancsot. Állj készenlétben a kis csapatoddal.
-Nem mészárolok isten nevében embereket, angyal. Még ha a te szádból szól is a parancs.
-Majd engedelmeskedsz ha fívéreméből szól, lovag.
Marco atya megperdült és ott hagyta. Térdei remegtek míg a csónakhoz ért. Igyekezett nem mutatni feldúltságát még a házában sem. Bár ami ott fogadta önmagában elegendő lett volna dühhöz. Órák múlva, mikor végre ágyába térhetett letérdelt és végigsimított az alkarján, mintha a páncélról törölné le a vért.
-Sendalphon. Emlékeznem kell rád. - mikor azonban kimondta az angyal nevét az emlékek valóban megszállták, és ő összegörnyedt a súlyuk alatt..