szimultán

A vatikáni palota belső kertjeinek egyikére néző nyolc angyalszobor felemelkedett. Szárnyaik fesztávolsága közel négy méter volt. Kő testükből por szitált, ahogy nekiindultak, hogy rárepüljenek a sövénylabirintus mellett ügyködő idegenekre.
Meg sem rezdültek volna, ha azok a parányok, azok a hús-lények nem fognak nagyhatalmú mágiába.
De megtették.
Így az őrangyalok harcba szálltak. Elsodorták akit értek. Súlyos kőtömbként nyomták agyon akire megérkeztek.
Melőtt megtehették volna az egyik parány átváltozott. Hatalmas áttetsző medúzaként kiterjedt a kert felett faltól falig. Az angyalok megtorpantak. A kőbe zárt szellemlények lassan felismerték ezt a formát. Megtorpantak. A forma ősibb volt náluk. Hiszen őket emberek idézték kőbörtönökbe, paktumokkal véve őket rá erre a szerepre.
Őrangyalok.
De menni kellett, a szerződés miatt. A paktum kötelezettsége nem hagyott akaratot ellenállásra. A kő mozdult, az őrangyalok repülltek. Bele a medúza belsejébe, szétporladni, feloldódni az ősöreg akartaban.
-Morzsák. - mondta a lény és elporlasztotta őket.
A reflektorok rámutattak, keresték körvonalait, határait. Ő pedig csak lebegett hatalmasan és befoghatatlanul a sövénylabirintus felett és beszélni próbált a felbukkanó Svájci Gárdistákhoz. Modulálatlan morgása nem jutott el a pánikban forgolódód katonákhoz.

Romeo hasalt a főben. A fájdalom elborította. Aztán felnézett és csak monát látta a csapatból. Mona sikoltott.
Pjotr igyekezett kitolni a kerekesszékbe tett eszméletlen Marco atyát, Cleo Romeo fölé hajolt, hogy meggyógyítsa az angyalok okozta sérüléseit.
Romeo soha nem látta Monát félni. A jelenet bizarr volt és rémisztő.
-Haza. - gondolta Romeo. - Menj haza. - és fejben összefogta egy ponttá az ismert ház nappaliját Velencében, és azt a fizikai pontot ahol Mona állt.
Mona eltünt.
Romeo várt. Homolkát lehajtotta a fűre.
egy pillanat.
Még egy.
-Donderra, vigyél azonnal vissza! - Mona döbbent felháborodása hallatán Romeo elmosolyodott.
-Ugyan. - Mondta ki hangosan és hirtelen hanyatt perdült. Megragadta Cleo kezét és ellökte magától. A következő pillanatban Cleo is oltthon volt a nappaliban. Romeo megrészegült a sikertől. Felpattant, mit sem törődve a zsibbadó sérülésekkel és Pjotrot kereste a szemével...
-Haza. Menjünk haza!
Végül Lorát is hazavitte. Emberi alakjában, haza, az Alapítvány velencei házának nappalijába.

Megrándult a tér. A heves mozdulattól megrándult ő is. A füst a kertben összesűrűsödött, hogy kiterjedhessen újra. A fák nyikorogtak. Velencét eltakarta a köd. Hó szaga volt a levegőnek és sós víz íze. Ő végül összerendezte valós alakját és miután szeretettel végigsimított a fái törzsén, elindult a homályos utcákon.

A másik a tetőn ült ismét. Velence nyikorgott a nedvességben. A víz jelenvolt alatta, felette és benne. A tető volt a legközelebb a naphoz. Ott ücsörgött. Egy narancsot pucolt lassan. A héjak szinte világítottak a szürkeségben. Látta a villanást a házban, érezte a megrezdülő valóságot. Elégedetten bólintott és bekapta az utolsó gerezd narancsot.