hazatérés

Még reszketett a gyomra a Bukott ízétől. Még meg-megrebbent a tudata mikor a lányok a szeme elé keültek. Fel kellett idézze az emlékeket róluk, és kiseperni az előző óra modortalanságait.
-Milyen messziről jöttem.. - gondolta Marco atya, miközben Cleo isteni sültjét ette a saját háza ebédlőjében. Mona olyan boldog volt, hogy mosolygott. Marco atya biztos volt benne, hogy nincs tudatában a mosolygásának.
Szilárdabbnak érezte magát mint valaha. A Bukottal kötött egyessége elég riasztó volt ugyan, de még így is jobb volt, mint behódolni neki.
- Nimohiel. - forgatta a nevet, mint valami ritka követ. - Nimohiel.
Lora kérdezett valamit a városról. Miért is áll még mindig. az atya oda sem figyelve válaszolt a bukott angyalnak olyasmiket amik valójában nem voltak érvek, vagy indokok.
-Miért is? - meredt a tányérjára. Megenyhült a gyomrát fogó szorítás mikor eszébe jutott az Istennő íze, mikor végigszaladt a tudata a cölöpök között a víz hátán. - Mert így akarom. - gondolta, és újra Lorára nézett.
-Szeretjük, azért. - mondta ki újra, majd gondolatban még hozzátette: - mert ez az isten akarata, bukott angyal. Azért. Hogyan is kételkedhetsz ebben? A városirtások idejének vége. Ahol én vagyok a legfőbb nemes, ott nem öldöklünk alvókat és nem dönthetnek romba városokat.
Köhhentett.
-Sok még a dolgunk... hölgyek. Pihenjünk le. - mondta kedvesen és felegyenesedett. Lassan cammogott fel a lépcsőn a szobájáig. bent az ismerős tárgyak újra körberajzolták a hozzájuk kapcsolódó emlékeket.
- A gyertyatartó, a kereszt és a csupor... igen a csupor. -szeretettel vette a kezébe az öreg, csorba edényt. - Még hogy pusztuljon! - horkant fel. - Mit képzelnek ezek...