Élet-halál ura

Felült a pultra, onnan nézte őket. Mint egy lassított felvétel olyan volt, ahogy az atya kijött a szobából, végignézett rajtuk és elégedetten nyugtázta, hogy ez egy bordély. Pjotr biztos volt benne, hogy baj lesz. Érezte a gerincében, a ludbörző karján, minden különleges érzékével. Az ember aki kijött Maria egykori szobájábó csak hasonlít Marco atyára.
"-Pusztuljon?
-Azt kéne. Nem lenne több gond vele...
-Egy történelmi városról beszélsz Giuseppe. Ne bolondozz!
-Már hatvanezren sem lakják. Lassan a város rangot is elveszti.
Az atya mérgesen vonta össze a szemöldökét. Kiitta a borát és mint aki megelégelte az üres fecsegést, az asztalra csapott.
-Ez nem a középkor, emlékezz, nem is az ókor. Nem teszünk városokat a földdel egyenlővé. Pláne nem, ha a tengeren állnak. Manapság sokkal finomabb módszerek vannak.
-Akkor vesd be őket, Alfons.
-Most kóstolgatsz, barátom? - váltott az atya valami ősrégi sziciliai dialektusra.
Guseppe testvér felnevetett.
-New Orleansban szerinted mi történt? - váltott vissza a szerzetes olaszra.
-Amerikaiak. Nem számít. Europában nem történik ilyen barbárság. Velence a kultúra és pompa városa. Nem hagyjuk összeomlani.
-Még ilyen áron sem?
Marco atya felemelkedett ültéből, hangja nem lett hangosabb, csak valahogy mélyebb és reszelősebb. Olyan fenyegető volt hogy még Pjotr is nyelt egyett, hogy visszanyerje az önuralmát.
-Többszáz éve vezetem azt a várost úgy, hogy nem széledtek szét démonok belőle, és a város is működik zavartalanul. Mered e kétségbe vonni, hogy jól végzem a munkám?
A szerzetes felpattant.
-Fenyegetsz?
-Szó sincs róla. Azt várom, hogy rangodhoz és multadhoz hűen tisztán láss.
-Velencének el kell pusztulnia, ha ez az egyetlen mód becsukni azt a kaput.
-Emlékszel még milyen érzés embert ölni? Emlékszel a vér szagára, vagy a megfojtott ágyas utolsó mozdulataira? Emlékszel milyen nehezen lemosható az alvadt vér? Milyen színe van a mérgezett embernek? Emlékszel az érzésre mikor biccentesz a hóhérnak? Emlékszel?
A szerzetes keresztet vetett.
-Ugye.
Marco atya intett Pjotrnak, hogy mehetnek. A szerzetes lehajtotta a fejét.
-Pusztulás és harag jár a nyomodban, bosszúvágy és jajszó.
-Megkönnyebülés is. - fordult vissza az ajtóból Alfons Di Ambrose, felmutatva a pecsétgyűrűjét a szerzetesnek. - Megkönnyebülés is."

Pjotr nézte a jólismert arcot, és belefacsarodott a szíve. Az szicilisi akcentussal beszélt a lányokhoz. Lenéző volt és tiszteletlen. Tartott tőlük kicsit, de csak mint az, ki amnéziás, de arra emlékszik, hogy ő a király. Pjotr meghúzta a kék vodkás üveget, és határozott. Ha a hadvezér döntésképtelen, majd döntenek a tisztek a csata menetéről.
-Kapitány, ó kapitányom. - gondolta és hevesen megrázta a fejét, mikor a lányok rá akartás testálni a szószóló szerepét.